Társoldalunk:

Djokovic Barcelonát választotta Budapest helyett

2018.04.20. 16:14

Novak Djokovic a budapesti ATP250-es verseny helyett inkább az egy kategóriával magasabban rangsorolt barcelonai viadalt választotta, azaz biztossá vált, hogy a korábbi világelső szerb teniszező nem lesz ott a hétvégén kezdődő Hungarian Open mezőnyében.

Néhány napig ugyan valós esély volt a korábbi világelső, egyéniben 12-szeres Grand Slam-győztes, a világranglistán jelenleg a 13. helyen álló szerb klasszis budapesti szereplésére, ő azonban végül a barcelonai ATP500-as versenyt választotta, hogy készüljön tovább a júniusi francia nyílt bajnokságra, azaz Roland Garrosra, számolt be honlapján a Hungarian Open.

Djokovic döntésével így az utolsó szabadkártyát is kioszthatták a szervezők, akik úgy döntöttek, hogy Balázs Attila és Piros Zsombor mellett a 20 éves kazah Alexander Bublik teheti teljessé a mezőnyt. 

Szintén szabadkártyával indulhat a páros verseny főtábláján nagyszerű Davis-kupa kettősünk, azaz Balázs Attila és Fucsovics Márton is.