Babos kiesett a strasbourgi nyolcaddöntőben

BABOS Tímea
Babosék párosa negyeddöntős az Eastbourne-i tenisztornán
Vágólapra másolva!
Babos Tímea búcsúzott a 250 ezer dollár (67,5 millió forint) összdíjazású strasbourgi salakpályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében.

A világranglistán 37. magyar játékos kedden hatodik kiemeltként Zarina Dijasszal (53.) találkozott, aki korábbi egyetlen mérkőzésükön legyőzte őt 2015-ben Sencsenben.

Strasbourgban a kazah teniszező egy bréket követően nem tudta 5:4-nél kiszerválni a több mint egyórás nyitószettet, a rövidítésben viszont már egyértelműen jobb volt.

Babos Tímea visszajött, de végül simán kikapott Forrás: MTI/EPA/EFE/Miguel Sierra

A folytatásban az ázsiai rivális 2:0-ra elhúzott, ám a 25 éves Babos sorozatban négy gémet nyert, és végül 36 perc alatt kiegyenlített. A döntő felvonásban Dijasznak labdája volt a 3:0-hoz, ám a soproni játékos visszabrékelt, feljött 3:2-re, csakhogy a következő két gém az ellenfélé lett. A kazahnak 5:2-nél két meccslabdája volt, s a másodikat már értékesítette. Az összecsapás 2 óra 48 percig tartott.

Zarina Dijasz (kazah)-Babos Tímea (6.) 7:6 (7-2), 4:6, 6:2

Nem járt jobban a 26 éves Jani Réka Luca sme, aki 535. a világranglistán, a nyitókörben meglepetésre legyőzte a 77. amerikai Sachia Vickeryt, ám a 16 között jóval keményebb ellenfél várt rá Dominika Cibulková személyében.

A 2014-ben Australian Open-döntős, 2016-ban pedig WTA-világbajnok szlovák jelenleg 36. a rangsorban, de tavaly állt a negyedik helyen is.

A mindössze 160 centis rivális lehengerlően kezdett, Jani 3:0 - és 14 elvesztett pont - után nyert először labdamenetet, majd 25 perc elteltével szetthátrányba került. A folytatás már kevésbé egyoldalúan alakult, a magyar teniszező 1:3-ról 3:3-ra feljött, majd 5:3-nál a 29 éves Cibulkova nem élt a meccslabdájával. Nem sokkal később, saját adogatásánál viszont már értékesítette a másodikat, és 1 óra 15 perc alatt nyert.

Dominika Cibulkova (szlovák, 5.) - Jani Réka-Luca 6:1, 6:4