Vágólapra másolva!
Sorozatban mutatjuk be a 2018-as Tour de Hongrie versenyén induló csapatokat, ezúttal a szlovén Ljubljana Gusto Xaurum és az ír bejegyzésű Holdsworth Pro Racing együttesére került sor. Akár ők is adhatják majd a sárga trikóst augusztusban.

Két szlovén bejegyzésű kontinentális csapat, a ROG-Ljubljana és az Attaque Team Gusto egyesítette erőit 2018-ra: a Ljubljana Gusto Xaurum nevű gárda erejéről a magyar szurkolók is meggyőződhetnek majd augusztus közepén.

Erős mezőny lesz 2018-ban Forrás: © www.facebook.com/VanikZoltanFoto/Vanik Zoltán

A yorkshire-i központú UCI kontinentális csapat csaknem negyven esztendős szünet után tér vissza a profi kerékpársport vérkeringésébe. A Holdsworth az egyik legismertebb brit kerékpáros márka, amelynek egykori proficsapata, a Holdsworth-Campagnolo Team 1969 és 1978 között a legjobbak között – a mai UCI WorldTour szintjén – szerepelt, megannyi kiemelkedő eredményt elérve.

A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie augusztus 14-én kedden Siófokon prológgal rajtol, a nemzetközi mezőny a Balatonalmádi, Keszthely, Velence, Székesfehérvár, Cegléd, Hajdúszoboszló, Karcag, Miskolc, útvonalon hat versenynap alatt, tíz megyét érintve 800 kilométert tesz meg a budapesti befutóig. Ebben az évben 20 csapat kapott meghívót, minden együttes hét kerékpárossal állhat rajthoz a Magyar Körversenyen.