Vágólapra másolva!
Stavangerben, az Altibox Norway Chess 2018 viadalon a háromszoros norvég világbajnok Magnus Carlsen villámrajtot vett. Az első fordulóban kihívóját, Fabiano Caruanát győzte le, 77 lépésben érvényesítette anyagi előnyét. A harmadik körben a címvédő örmény Levon Aronjanra mért vereséget, 31 lépés után fogadhatta tavalyi legyőzőjének gratulációját. A torna többi játszmája döntetlennel ért véget, Carlsen egypontos előnnyel vezet.

Az év legjelentősebb tornáján a sorsolási számokat eldöntő villámversenyt némi meglepetésre az amerikai Wesley So nyerte meg, a világbajnok Magnus Carlsen csak negyedikként végzett. Az örmény Levon Aronjan ellen nagy hibát elkövetve szenvedett vereséget. So a 3-as rajtszámot választotta, a többiek a helyezésüknek megfelelő sorszámot kapták.

Rögtön az elején szuperrangadó: Carlsen-Caruana Forrás: Lennart Ootes/Lennart Ootes

A viadal szuperrangadóval kezdődött, Carlsen kihívójával, az amerikai Fabiano Caruanával mérkőzött meg. Harmincharmadik klasszikus partijukat játszották, a Corus tornán 2010-ben mérkőztek meg először. Tavaly Baden-Badenben, Stavangerben, St. Louisban és Londonban is megosztoztak a ponton.

Man szigetén az első helyet eldöntő párharcot Magnus Carlsen nyerte meg.

Idén a harmadik tornán mérkőztek meg az első fordulóban, Wijk ann Zee-ben és Baden-Badenben is remiztek, a GRENKE versenyén Carlsen nyerést szalasztott el. A norvég világelső hazai pályán 18 döntetlen mellett 9-5-ös vezetéssel várhatta a presztízscsatát, Stavangerben korábban háromszor vívtak meg, két döntetlen mellett Caruana 2015-ben vereséget mért Carlsenre.

Carlsen oly széles, de korántsem alapos megnyitási repertoárjából a futójátékot választotta, kevéssé csodálkoztunk, hogy előnyt nem tudott kicsiholni. A játszma egyik kritikus állása a 17. lépés után alakult ki. A világbajnok a partit követő gyors elemzésében rámutatott ellenfele kecsegtető lehetőségére. Caruana azonban nem a minőségáldozat mellett döntött.

Forrás: norwaychess.no/Lennart Oootes

Az amerikai nagymester elfogadta a felkínált gyalogáldozatot 17...Hxe5-tel, de a 17...Bxe5 18. 18.dxe5 Hxe5 19.Vd4 Hc6 20.Vd2 d4 lett volna a kecsegtető folytatás.

Caruana a 27. lépésben hozott rossz döntést, visszaáldozta a gyalogot, de remélt ellenjátéka nem hozott eredményt, Carlsen a bonyodalmakban biztos kézzel hárította látszatfenyegetéseket, anyagi előnyét vezérvégjátékban 77 lépésben érvényesítette. Játékával nem volt teljes mértékben elégedett, győzelmének azonban érthető módon nagyon örült. A villámversenyen is megadásra kényszerítette legfőbb riválisát, a londoni világbajnoki döntőjük előtt önbizalmát is növelhetik a nyerések.

Magnus Carlsen második partijában sötéttel remizett az orosz Szergej Karjakinnal, a harmadik körben az örmény Levon Aronjannal nézett farkasszemet. Kitüntető érdeklődés kísérte a játéknap rangadóját, már ötvenhatodszor csatáztak! A 2004-es kieséses rendszerű vb-n az első fordulóban találkoztak, Aronjan 2,5-1,5-re nyert.

Emlékezetes volt a párharcuk 2007-ben Elisztában, a 16 között világbajnok-jelölti páros mérkőzésükön.

Egy-egy nyeréssel jutottak el a rájátszásig, a rapid műfajban is kiegyenlítette hátrányát a 16 éves norvég nagymester. Aronjan végül villámjátszmákban biztosította a mexikói nyolcfős vb-döntőre a kijutását. Egy évvel később már Magnusnál volt az előny.

Aronjan nem tudott nyerőt húzni Carlsen ellen Forrás: Lennart Ootes/Lennart Ootes

A legrangosabb viadalokon mérkőztek meg, Carlsen fokozatosan növelte előnyét, stavangeri párbajuk előtt 34 döntetlen mellett 14-7-re vezetett.

Aronjan tavaly azonban kétszer is borsot tört Carlsen orra alá,

a GRENKE versenyen és az Altibox viadalon is a világbajnokot megelőzve lett tornagyőztes, Stavangerben le is győzte a világelsőt. Carlsen a St. Louis-i 5. Sinquefield Cup tornán az utolsó fordulóban legyőzte a háromszoros olimpiai bajnokot és letaszította a dobogóról, Londonban is nyert.

Második világos partijában Carlsen a spanyol megnyitás antiberlini változatában a 14. lépésben újítással lepte meg Aronjant, aki a sötéten mozgó futók cseréjével rosszul reagált.

A világbajnok sokadszor bizonyította, hogy „a sziklából is tud vizet fakasztani", az ártalmatlannak tűnő pozícióban lépésről-lépésre növelte kis előnyét,

míg a címvédő nem talált ellenjátékot, tétova huszárlépései tetézték gondjait, a világos haderő egyre inkább uralta a táblát. A berlini világbajnok-jelölti döntő kudarcos szereplése mély nyomokat hagyott Aronjan lelkében, hátrányos pozícióban azonnali vesztőt húzott.

Forrás: norwaychess.no/Lennart Oootes

27...Hf6?Vesztőlépés. 27...f6 28.He6+ Fxe6 29.dxe6 Ve7 30.Ve3 változatban is jelentős világos előnye.28.Bf3! h6? 29.He4! Hxe4 30.Vxf7+ Kh8 31.Vxg6 és sötét feladta.

Magnus Carlsen második győzelmével egypontos előnyre tett szert, a tornán a többi parti pontosztozkodással fejeződött be. A világbajnok két éve is 3-ból 2,5 ponttal rajtolt, nem is lehetett őt megállítani diadalmenetében, eddigi egyetlen stavangeri torna győzelmét érte el. Korábbi versenyein sem hibázott, ha ilyen sikeresen kezdett. Samkirban 2014-ben és 2015-ben, 2014-ben Zürichben és 2012-ben Londonban sem tudták riválisai befogni.

A verseny állása:
1.Magnus Carlsen (norvég) 2,5
2-8. Szergej Karjakin (orosz), Ding Liren (kínai), Hikaru Nakamura (amerikai), Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni), Maxime Vachier-Lagrave (francia), Wesley So (amerikai) és Viswanathan Anand (indiai) 1,5
9-10. Fabiano Caruana (amerikai) és Levon Aronjan (örmény) 1 pont.

az Altibox Norway Chess 2018 viadal állása Forrás: norwaychess.no/Lennart Oootes

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette a 2018. június 1-től érvényes világranglistákat. A világbajnok norvég Magnus Carlsen előnye 27 pont kihívójával, Fabiano Caruanával szemben.

A Bundesliga, az orosz és a kínai csapatbajnokság finisének eredményei befolyásolták a legjobbak rangsorát. Fabiano Caruana is játszott a Bundesliga rájátszásában, az éltáblán kikapott a holland Anish Giritől, 6 pontja bánta a vereségét, 27 pontra nőtt a hátránya a norvég világbajnok Magnus Carlsennel szemben. Ding Liren a kínai csapatbajnokságon mesterhármast ért el, egy helyezést javított, Giri hármat.

A legjobbak rangsorában Rapport Richárd hét hellyel lépett előre, 12 Élő-pontot szerzett öt partijából. Almási Zoltán egy, Lékó Péter kettő, Berkes Ferenc hat helyezést javított. Hét orosz, három-három amerikai és kínai, két-két azerbajdzsáni, indiai és lengyel nagymester mellett egy-egy norvég, francia, holland, örmény, bolgár és vietnami sakkozó a legjobb 25-ben.

A világranglista élcsoportja:
1.Magnus Carlsen (norvég) 2843
2. Fabiano Caruana (norvég) 2816 (- 6)
3. Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni) 2808
4. Ding Liren (kínai) 2791 (+ 7)
5. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2792
6. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2789
7. Anish Giri (holland) 2782 (+ 6)
8. Szergej Karjakin (orosz) 2782
9. Wesley So (amerikai) 2778
10. Hikaru Nakamura (amerikai) 2769
11. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2766
12. Lavon Aronjan (örmény) 2764
13. Yu Yangyi (kínai) 2759 (+ 5)
14. Viswanathan Anand (indiai) 2759 (- 1)
15. Peter Szvidler (orosz) 2753 (- 7)
...
28. Rapport Richárd 2719 (+ 12)
46. Almási Zoltán 2699 (+ 3)
51. Lékó Péter 2691
63. Berkes Ferenc 2676 (+ 6)

A női világranglistán a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan 2658 ponttal az élen, 88 ponttal előzi meg honfitársnőjét, az újdonsült világbajnok Ju Wenjunt. Olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang a 39. helyezett 2423-mal. A junioroknál a kínai Wei Yi vezet, Gledura Benjámin a tizedik. A 20 éven aluli hölgyeknél az orosz Alekszandra Gorjacskina a listavezető, Marjanovics Annamária a 14.