Hegedűs Csaba szerint a legjobb birkózó-vb lehet a budapesti

Hegedűs Csaba, birkózó
Budapest, 2012. június 25. Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségének korábbi tagja, a londoni nyári olimpiai játékokra utazó magyar csapat tagja. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Nenad Lalovic, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnöke az év elején jelezte, hogy azt szeretné, ha az októberi budapesti világbajnokság minden idők legjobbja lenne, s Hegedűs Csaba, a magyar szövetség korábbi elnöke szerint erre minden esély meg is van.

A 1972-es müncheni olimpián aranyérmes Hegedüs - a Papp László Sportarénában sorra kerülő vb egyik nagykövete - úgy látja: az elmúlt években, évtizedekben rendezett világversenyek kellő alapot adnak ahhoz, hogy kiemelkedő színvonalú világbajnokságnak adjon otthon a magyar főváros.

"Az elmúlt 20-30 évben nagyon sok korosztályos világversenyt rendezett a Magyar Birkózó Szövetség. Több világ- és Európa-bajnokságot láthatott a hazai közönség, a nemzetközi szövetség pedig minden egyes alkalommal elismerően értékelte a magyarok munkáját" - mondta Hegedűs Csaba. - "Szellemi vonatkozásban tehát megvan az a tőke, amely egy újabb jó vb-t eredményezhet. Ráadásul a kormányzat kiemelten támogatja a hazai rendezésű eseményeket, úgyhogy minden adott arra, hogy októberben ismét egy színvonalas világbajnokságot láthassunk".

Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó Forrás: MTI/Kovács Tamás

A sportág legendás alakja arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyarországon rendezett világversenyeken rendre rekordlétszám volt, s most is várhatóan több mint 100 ország legjobbjai jönnek majd Budapestre.

A 100. magyar ötkarikás aranyat megszerző Hegedűs úgy látja, a jelenlegi válogatott lelkes birkózókból áll, akik közül külön is szorít a Lőrincz-testvéreknek, a háromszoros Eb-győztes, olimpiai és vb-ezüstérmes Tamásnak és öccsének, az Eb-győztes vb-harmadik, olimpiai ötödik Viktornak.

"Tamás és Viktor is világnagyságnak számít. Arra kérem a Jóistent, hogy minden úgy alakuljon esetükben, ahogy azt elképzelték, elképzeltük. Nagyon megérdemlik. Tudomásom szerint nem volt még olyan a sportág történetében, hogy két testvér otthon nyerjen világbajnokságot. Nagyon szorítok, hogy történelmet írjanak" - nyilatkozott Hegedűs Csaba.

A 2018-as birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Sportarénában rendezik meg.