Visszavonult a korábbi nehézsúlyú világbajnok bokszoló

David Haye, ökölvívás
A brit David Haye a Tony Bellew-tól elszenvedett két vereség miatt ment nyugdíjba
Vágólapra másolva!
Bejelentette visszavonulását David Haye, a britek korábbi profi nehézsúlyú világbajnok ökölvívója.

A 37 éves sportoló kedden, közösségi oldalán búcsúzott el szurkolóitól, és egyben köszönetet mondott sportágának, mert "valóra váltotta gyermekkori álmait". Döntésének hátterében az áll, hogy az utóbbi 14 hónapban kétszer is kikapott honfitársától, Tony Bellew-tól, legutóbb május 5-én kiütéssel.

A brit David Haye a Tony Bellew-tól elszenvedett két vereség miatt ment nyugdíjba Forrás: AFP/Daniel Leal-Olivas

A londoni Haye 32 profi mérkőzéséből 28-at megnyert, ebből 26-ot KO-val. Legnagyobb sikerét 2009-ben aratta, amikor WBA-címmérkőzésen legyőzte Nürnbergben a 213 centis orosz Nyikolaj Valujevet.

Ezután kétszer megvédte címét, majd karrierje akkor váltott lejtmenetbe, amikor két évvel később kikapott az ukrán Volodimir Klicskótól.