Gyémánt Liga: Baji Balázs 4. lett Lausanne-ban

BAJI Balázs, atlétika
Baji Balázs (k), a férfi 110 méteres gátfutás későbbi második helyezettje a Gyulai István Memorial nemzetközi atlétikai versenyen Székesfehérváron 2018. július 2-án. Mellette a jamaikai Andrew Riley (j) és az amerikai Aries Merritt
Vágólapra másolva!
Baji Balázs a negyedik helyen ért célba férfi 110 m gáton csütörtökön az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat lausanne-i állomásán, melyen Szergej Subenkov nagyszerű idővel győzött.

A GYL honlapja szerint a 2015-ben világbajnok orosz klasszis a hétfői Gyulai István Memorialhoz hasonlóan ismét óriási fölénnyel nyert, hiába volt ott a mezőnyben a világbajnoki bronzérmes magyar mellett többek között az olimpiai és vb-címvédő jamaicai Omar McLeod, illetve a világcsúcstartó amerikai Aries Merritt is.

Baji Balázs ezúttal negyedikként ért célba Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Subenkov 12.95 másodperces idővel ért célba, így a Székesfehérváron elért ranglistavezető eredményétől mindössze három századdal maradt el. Fölényére jellemző, hogy a második amerikai Devon Allen 13.29-et futott.
Baji 13.36-tal lett negyedik, ez kilenc századdal lassabb, mint idei legjobbja, melyet három napja futott Székesfehérváron.