Az olimpiai bajnok neve hallatán sokan állnak az öttusasport mellé

Vörös Zsuzsanna, öttusa
Vörös Zsuzsa öttusázóként már felért a csúcsra. Most vezetőként próbál segíteni szeretett sportágán
Vágólapra másolva!
Jelentős részt vállal a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság szervezéséből az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Vörös Zsuzsanna.

"Szinte az egész szakosztály benne van az Eb-ben a pályaépítéstől a szendvicskészítésen át a versenyzők szállításáig, sőt, a szülők hozzák a gyerekeket szurkolni" - mondta az MTI-nek a Volán Fehérvár öttusa szakosztályának vezetője, a magyar szövetség általános alelnöke, aki szerint a szervezői csapat rutinosan végzi a feladatát, mivel ez már a "sokadik öttusa-világversenye a városnak". Hozzátette ugyanakkor: nem szereti, ha valaki teljesen a rutinra hagyatkozik, mert ilyenkor könnyebben becsúszik egy-egy hiba.

- vélekedett.

A magyar női öttusázás és Székesfehérvár egyetlen olimpiai bajnoka büszke arra, hogy ezt az Eb-t már kifejezetten a város kapta (és nem a szövetség) az eddigi sikeres rendezések eredményeként. Tavaly a fehérvári junior vb a nemzetközi szövetség szerint az év legjobban rendezett versenye volt. Az az elismerés egyébként Vörös Zsuzsanna szerint általában a magyar szervezőket illeti, és már kijárt nekik, mivel nemcsak Székesfehérvár, hanem a főváros és Kecskemét is mindig remek házigazda.

Vörös Zsuzsa öttusázóként már felért a csúcsra. Most vezetőként próbál segíteni szeretett sportágán Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Bregyó-közben felépített modern atlétikai és szabadidő központról szinte meghatottan beszélt.

"Az 1997-es női junior Eb jut eszembe először, amely az első női junior Eb volt. Akkor még salak borította a futópályát, és a mostani modern épület sem létezett. Emlékszem, akkor vezették be 2000 méter helyett a 3000 méter futást nekünk, lányoknak is az egyenjogúsítás jegyében.

- emlékezett vissza.

A sportág legeredményesebb magyar női versenyzője hálás a város önkormányzatának azért, hogy modernizálta a Bregyó-közi létesítményt, ahová 2014-ben visszaköltözhetett az öttusa, és azóta több nagy versenynek adott otthont.

"Már több esemény megrendezésében vettem részt, és a sportágnak ebben a részében is megtaláltam a helyem.

- mesélte.