Három hajó fedélzetén is ott voltunk a Kékszalagon

2018.07.26 A jubileumi, 50.Kékszalag vitorlásverseny a Balatonon. A keszthelyi fordulónál szinte behozhatatlannak látszik a Safram csapat előnye az üldöző Prevital csapatának. A szél erősségének változása azomban még hozhat meglepetéseket
Keszthely, 2018. július 26. A svájci Christophe Peclard kormányozta katamarán az élen az 50. Kékszalag Erste Nagydíj vitorlásversenyen a keszthelyi fordulóban 2018. július 26-án. MTI Fotó: Jánossy Gergely
Vágólapra másolva!
2018. július 26-án reggel 9 órakor Balatonfüreden, vagy akár az élő tévéközvetítésben olyat láthattak az érdeklődők, amire soha korábban nem volt példa a Kékszalag 84 éves történetében. Minden korábbinál több, összesen 682 hajó nevezett a jubileumi Kékszalagra. Csak összehasonlításképp, az első, 1934-es versenyen mindössze 21 hajó indult. Nem sokkal este tíz előtt Christophe Peclard kormányzásával a Safram nevű katamarán ért be elsőnek a célba.

Az idei hatalmas flotta rajtvonala a teljes Balatont átszelte. A Balatonfüred és Siófok közötti 5 kilométeres szekcionált rajtterületre felvonult közel 700 hajó látványa feledhetetlen élmény jelentett mindenkinek, akár vízről, akár partról látta.

Az 50. Kékszalag Erste Nagydíj tókerülő vitorlásverseny mezőnye a rajt után Balatonfüred közelében Forrás: MTI/Jánossy Gergely

Az Origo által kiválasztott reprezentatív flotta időben ott volt a rajtvonalnál. Három hajó, három különböző cél, de ugyanaz a verseny. Ez a Kékszalag. Olyan olvasztótégely, amelyben békésen megfér egymás mellett:

  • A Balaton egyik legidősebb hajója, a Bolygó, melynek legénysége kifejezetten örül, ha 30 óra alatt megkerüli a Balatont.
  • A Magnum, melynek lelkes amatőr csapata hetente többször edz, hogy osztályában az elsőséget megszerezze.
  • És a nagyvad, a csúcsragadozó, az Opel Fifty Fifty, amely megszületésekor legendává vált, és élete első versenyén rekorddal szerezte meg a legértékesebb trófeát, a Kékszalag-győzelmet.
Az 50. Kékszalag Erste Nagydíj tókerülő vitorlásverseny mezőnye a rajt után Balatonfüred közelében Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A három hajó legénységének beszámolója az első napról. Tudósítás egyenesen a fedélzetről!

Bolygó
Tudósító: Kirchknopf Gábor

Mint ahogyan mindenki, mi is igyekeztünk a motort a rajtvonalon leállítani, nehogy lekéssük a rajtot. Szokásos módon a rajtlövés elvitte a szelet, de sikerült tiszta pozíciót fognunk a rajtvonal közepén, így a visszatérő szellővel elindultunk.

Az 50. Kékszalag Erste Nagydíj tókerülő vitorlásverseny mezőnye a rajt után Forrás: MTI/Jánossy Gergely

Nagyon meglepő az idei Kékszalag rajt utáni szele. Ritka, hogy nem északról fúj. Legalább a sok néző a vízen és a parton szépet lát, hiszen sorra nyílnak ki a hátszeles, háromnegyedszeles ballonvitorlák. A víz tele lett hatalmas, színes „gömbökkel". Hihetetlen látvány. Már este hallottam, hogy rekordnevezés volt, de ez a látvány tényleg megdöbbentő.

A Bolygó is halad a cél felé Forrás: Kirchknopf Gábor

Délután lassú kecmergés várt ránk. Ez a kis szél nekünk nem kedvezett. Este 6-ra értük el a Tihanyi-szorost. Nagyon sok van még hátra nekünk. Az egyik csapattagunkat megcsípte egy tőrösdarázs (ha tényleg van ilyen), egy kis pálinkával fertőtlenítettük a sebet. Szájába nem adtunk. Majd a verseny után. Hogy vártuk a rajtot, most meg kezdjük várni a végét. Lehet, hogy több lesz ez a menet, mint 30 óra?

Magnum
Tudósító: Vobeczky Zoltán

Aggodalomra adott okot, hogy a rajtnál semmi szél sem volt, ráadásul sok jót a meteorológia sem ígért. A rajt után a déli oldal tűnt kifizetődőnek, de a Füred-Kenese táv felénél hatalmasat fordult a helyzet. Elcsúszott az északi oldal, mi lelassultunk. Nem a méterek, hanem az elfogyasztott üdítő mennyisége fogyott durván. Keneséig 47 kis üdítő fogyott. A max. sebességünk 4.5 csomó volt. A hangulatunk bár csalódott az oldalválasztás miatt, de lelkesedésünk töretlen. Felvértezve küzdünk azért, hogy utolérjük a mezőny elejét. A kormányos ideges, nyugtatjuk. Megalapítottuk a Magnum szakszervezetet. A tagjai a kormányost bármikor leszavazhatják. Nincs cigi, nincs nevetés, csak koncentráció. Mivel az időjósok szerint Omega-jelenség tapasztalható, így eddig 14-szer hallgattuk meg az Omegátol a Gyöngyhajú lányt.

A Magnum legénysége Forrás: Vobeczky Zoltán

A délután nekünk is kínkeserves szenvedés a szinte teljes szélcsendben. A nap szétéget minden bőrfelületet, amit nem takar ruházat. Okos taktikával javítottunk az osztályhelyezésünkön, de még mindig vannak előttünk. Irigyeljük a katamaránokat, akik még ebben az alig szélben is haladnak, de ha az igazán lassú hajókra gondolunk, akikből több száz van mögöttünk, akkor igenis bírnunk kell a megpróbáltatásokat. Jöjjön a szél.

Lassú kecmergés a Magnumban a cél felé Forrás: Vobeczky Zoltán

Dolgozni, pörögni, sokkal jobb, mint mozdulatlanul ülni két forduló között. Lassul a csapat, egyre kevesebb a szó, jön a naplemente, jön az éjszaka. És még a táv fele hátravan. Ez is egy kemény Kékszalag.

Opel Fifty Fifty
Tudósító: Gémesi Jóka (a kísérő motorosból)

Kemény dolog ez a technikai ruházat. Mindenkin bukósisak, protektorok, UV védős hosszú ujjú felső. A napsütés - ha éppen nem ad árnyékot a vitorla - úgy éget, hogy a legénység legszívesebben megmártózna a vízben. De ezt nyilván nem lehet. Még a legkisebb mozgás is csak akkor engedélyezett, ha a kormányos vagy a taktikus engedélyt ad.

Ennyire szoros volt az élmezőny Forrás: Gémesi Jóka

Ilyen érzékeny hajón versenyezni, a vitorlázás egyik legkeményebb formája. Az egyik edzésünkön napszúrást is kapott az egyik csapattagunk. Szerencsére nem volt komoly, így ő is velünk van most a versenyen.

A Kékszalagon, amit meg akarunk nyerni.

Az új vitorlák nagyon jól működnek. Hasítunk szinte széllel szemben is. Aztán leállunk. Merthogy megint egy kisszeles Kékszalag. Pedig egész héten, hogy tombolt a Balaton. Nem baj. Akkor is a győzelemre megyünk. A mai nap két fontos tanulságot hozott. Az élmezőny szinte ugyanazzal a sebességgel megy. Kenesén szinte egyszerre vettük a bóját több katamaránnal. De ugyanígy haladtunk egészen Tihanyig. Utána már szétszóródtak a csúcsgépek, de jól tudjuk, ez semmit sem jelent. A Safram is már sokszor megcsinálta, hogy eltűnt, aztán mégis utolértük.

Beindult az Opel FiftyFifty Forrás: Gémesi Jóka

Most azonban nagyon eltűnt.

Meccselünk a legendával, a 13-szoros győztessel, Litkey Farkassal.

Őt próbáljuk utolérni. Aztán lehet, hogy, mint sokszor, az utolsó szakaszon, közvetlenül Balatonfüred előtt dől el, hogy ki nyeri a Kékszalagot. A másik nagy tanulság, hogy talán minden korábbinál többen érdeklődnek a verseny iránt. Balatonfüreden tele volt a móló, Kenesén fürtökben álltak a túrahajók, és kiabáltak, szurkoltak, ha megjelent egy versenyhajó. Tihanynál tömegek álltak a kompállomásnál, és fotóztak, szurkoltak. Keszthelynél annyi csinos lány integetett a hajókról, hogy sztároknak éreztük magunkat! Soha nem éltünk még át ekkora szurkolást, szeretetet a nézőktől. Különleges élmény. De ezek csak pillanatokra vonhatják el a figyelmet. Most a legfontosabb, hogy győzni jöttünk! Hajrá Opel Fifty Fifty! Metálvilla! (Két árboc.)

Litkey Farkas Prevital nevű katamaránja (b) és a svájci Christophe Peclard vezette Safram az 50. Kékszalag Erste Nagydíj vitorlásversenyen a keszthelyi forduló előtt Forrás: MTI/Jánossy Gergely

Három hajó, három csapat, ugyanaz a cél, teljesíteni a távot a saját mércéjükhöz viszonyított legjobb eredménnyel. Egyet azonban mind a három csapat tud. Ez itt a Kékszalag, ez itt a Balaton, itt semmi sincs előre megírva.

Európa egyik legszebb és legszeszélyesebb tava mindig hoz meglepetést.

A Christophe Peclard kormányozta svájci Safram futott be elsőként a balatonfüredi célba az 50. Kékszalag Erste Nagydíjon csütörtökön késő este.

A svájci Christophe Peclard kormányozta katamarán az élen az 50. Kékszalag Erste Nagydíj vitorlásversenyen a keszthelyi fordulóban Forrás: MTI/Jánossy Gergely

A jubileumi Kékszalagon rendkívül gyenge szélben haladt a mezőny, a Safram - az egyelőre még nem hivatalos adatok szerint - csütörtök este 21 óra 40 perckor ért célba.

A Safram kormányosa, Christophe Peclard, a legénység tagjai Rodolphe Gautir, Fabien Froesch, Fabian Racloz KF, Nils Palmieri és Antoine Lauriot Prerost.

A győztes hajó a célban Forrás: Cserta Gabor

Másodikként a tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas vezette Prevital ért célba 22 óra 01 perckor, Litkey mellett Bartos Zoltánnal, Lovas Zsolttal, Lepp Gyulával, Tóth Róberttel és Oroszlán Gáborral a fedélzeten.

A harmadik a magyar fejlesztésű, kétárbócos katamarán, az Opel Fifty-Fifty lett. Józsa Márton kormányos hajója Kelemen Tamással, Lukáts Csabával, Adorján Csabával, D'albini Andrással, Németh Áronnal és Majthényi Mátyással 22:27-kor haladt át a célvonalon.