Vágólapra másolva!
Oroszlánmedúzák támadása miatt feladni kényszerült az Ír-szoros átúszását, így nem tudta teljesíteni az Ocean's Seven sorozat utolsó átúszását.

Az Echo TV helyszínen tartózkodó tudósítójának beszámolója szerint Mányoki Attila néhány kilométerre a céltól, a papíron 33,7 kilométeres átúszás legnehezebb szakaszán került bajba, amikor kilenc oroszlánmedúzával találkozott, amelyek nem kegyelmeztek neki. A csípésektől nem tudta üríteni a bevitt ételt és italt, emiatt szörnyű gyomorgörccsel küzdött, és kilométerekkel a cél előtt nem maradt más választása, mint feladni a próbát.

Mányoki Attila először adott fel úszást az Ocean's Seven sorozatban Forrás: Facebook/Mányoki Attila

Az úszó állapota súlyos, de az Echo TV helyszínen tartózkodó riporterének információja alapján nincs életveszélyben. Motorcsónakkal szállították kórházba, és úgy tűnik, hogy a kihűlésen túl nincs mitől tartaniuk az állapotával kapcsolatban. A hajóban aztán negyven perc melegítés után is csak 28,6 fok volt a teshőmérséklete, a legnagyobb baj viszont az volt, hogy nagyon sok tengervizet nyelt.

Az ulsteri kórházban aztán kiderült, hogy gyomorfájdalmai miatt rendre meg kellett szakítania a úszást: úszott egy kicsit, majd megállt, hogy kímélje a gyomrát, de mivel sokszor nem mozgott, rohamosan kezdett kihűlni. Végül másfél mérföldre a céltól a legénység a hajóhoz hívta, ekkor látták, hogy nagyon rossz állapotban van, így nem maradt más választás a csapatnak, mint feladni a kísérletet, nehogy tragédiába torkolljon.

Mányoki Attila a gyomorproblémáival együtt is csaknem két órát úszott még. A kísérő hajó sokat tapasztalt legénysége, akik számos ilyen kísérlet mellett asszisztáltak már,

azt mondták, hogy sosem láttak még erősebb akaratú embert.

Mányoki Attila a 33,7 kilométer széles Ír-szoros átúszásával teljesítette volna a hét állomásból álló Ocean's Seven sorozatot: a világ hét legveszélyesebb tengerszorosát eddig csupán tizenegy ember tudta átúszni, a zalaegerszegi hosszútávúszó lehetett volna a tizenkettedik, ráadásul a szombati úszás első harmadában remek tempóban úszott, övé volt az Ocean's Seven legjobb összetett ideje.