Torna Eb: nyolcadik lett a magyar női csapat

Baku 2015 - 1st European Games 1st European Games Baku 2015 Baku 2015 European Games Women's Individual All-Around Baku Azerbaijan SQUARE FORMAT
Böczögő Dorina a rutint fogja képviselni a tornacsapatban
Vágólapra másolva!
A nyolcadik helyen végzett a magyar válogatott a tornászok női csapatversenyében a Glasgow-ban zajló multisport Európa-bajnokságon.

A szinte csordultig megtelt SSE Hydro Arénában gerendán kezdtek a magyarok, akik hatodikként kerültek a döntőbe: Böczögő Dorina majdnem hibátlan gyakorlatot mutatott be (13,100 pont), Fehér Nórának egy kisebb megingása volt (12,166), Makra Noémi viszont levonást kapott (11,800).
Talajon Fehér kezdett (12,000), Péter Sára egy kisebb hibával hajtotta végre gyakorlatát (12,066), Böczögő pedig az egyik ugrása végén kilépett, de így is a legmagasabb pontszámot kapta a magyarok közül (12,700). "Félidőben" így a hetedik helyen állt a csapat.

Ugrásban már ott volt az együttesben Dévai Boglárka, aki az első helyen jutott a szer vasárnapi döntőjébe.

A sort Böczögő nyitotta (12,733), majd Péter tökéletesen állt bele az ugrásába (13,566). A tavalyi kolozsvári Eb-n bronzérmes Dévai ezúttal is hozta magát, s 14,266-os pontszámának köszönhetően az ötödik helyre lépett előre a csapat.

Böczögő Dorina számára nem sikerült jól a felemáskorlát Forrás: Anadolu Agency/2015 Anadolu Agency/Cem Oksuz

Felemáskorláton Makra egy biztonsági produkcióval kezdett (11,966), Fehér nehezebb gyakorlatába azonban egy kisebb hiba csúszott, behajlította a lábát az alsó korláton (12,966). Böczögő a gyakorlata elején leugrott az alsó korlátról, majd a folytatást követően a leérkezésnél is kibillent egyensúlyából és leült. A legrutinosabb magyar versenyző így csak 10,400 pontot kapott, sírva lépett le a pódiumról.

A versenyt nagy fölénnyel az oroszok nyerték a franciák és a hollandok előtt.

"Nagyon örülök annak, hogy be tudtunk kerülni a döntőbe, és hogy végig tudtuk csinálni a csajokkal. Sajnos ez nem az a sport, amiben nincsenek benne a rontások. Büszke vagyok a lányokra és izgatottan várom a holnapi ugrás döntőt" - mondta Dévai Boglárka.

Makra Noémi elmondta, nagyon örült neki, hogy súlyos sérülését követően két évvel újra versenyezhetett. "Sajnáljuk, hogy ez most így sikerült, de majd legközelebb" - tette hozzá.

- értékelt az első felnőtt Európa-bajnokságát követően Fehér Nóra.
Böczögő Dorina könnyeivel küszködve sajnálkozott hibája miatt, csapattársai azonban folyamatosan vigasztalták.
A skót nagyvárosban a felnőtt tornászoknak csapatversenyt, egyéniben pedig szerenkénti finálékat rendeznek, azaz idén az egyéni összetett nem szerepel a programban.
Skócia multisport Európa-bajnokságnak ad otthont: a tornán kívül az evezés, a vizes sportágak, a golf, a triatlon, és a kerékpár kontinensviadalát is megrendezik Glasgow-ban és környékén.
A férfi tornászok jövő csütörtöktől vasárnapig versengenek.

Eredmény:
felnőtt női csapatverseny, döntő, Európa-bajnok:
Oroszország (Lilija Ahaimova, Irina Alekszejeva, Angelina Melnyikova, Uljana Perebinoszova, Angelina Szimakova) 165,195 pont
2. Franciaország 161,131
3. Hollandia 159,563
...8. Magyarország (Böczögő Dorina, Dévai Boglárka, Fehér Nóra, Makra Noémi, Péter Sára) 149,729

A női torna Európa-bajnokság további programja:
vasárnap: felnőtt szerenkénti döntők 14.15