Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka visszalépett, de Burián Katalin remekelt 200 háton, a második legjobb idővel jutott tovább. 100 pillangón a három magyar közül ezúttal Cseh László és Milák Kristóf jutott tovább, de érdekelt lesz a középfutamokban 50 mellen Sztankovics Anna, és a döntőbe úszta magát a 4x100-as gyors mix váltó a glasagow-i Európa-bajnokság hatodik napjának délelőttjén.

A glasgow-i úszó-Európa-bajnokság hatodik napjának délelőtti programja a női 200 méteres hátúszással kezdődött. Burián Katalin ugrott elsőként vízbe, akinek ez a fő száma.

Burián remek versenyzéssel nyerte az első futamot, 2:10.22-es idővel. A harmadik futamban üresen maradt a 4-es pálya, itt indult volna Hosszú Katinka, de a 200 vegyes délutáni döntője miatt inkább visszalépett ettől a számtól.

Burián ideje végül a második helyre volt elég, az orosz Usztinova jutott a legjobb idővel a középdöntőbe.

„Könnyedén úsztam, próbáltam is visszafogni magam, ilyen jól még soha nem éreztem magam úszás közben. Az utolsó 30 méter kivételével nem is pörögtem eléggé, a komoly tartalékokat a holnapi döntőre tervezem” – mondta Burián az M4 Sportnak.

A következő szám az 50 méteres gyorsúszás volt, ahol a tervek szerint három magyar indult volna, de Bohus Richárd végül a visszalépés mellett döntött. Holoda Péter a harmadik előfutamot 22,78-as idővel megnyerte, majd Németh Nándor az ötödik futamban a negyedik helyen végzett, 22,77-tel, de egyikük sem jutott ezzel a legjobb 16 közé.

A következő szám a női 50 méteres pillangóúszás volt, itt Szilágyi Liliána indult, futamában a nyolcadik lett, 27,09-es időt úszott, összesítésben pedig a 21. helyen végzett.

A 100 méteres pillangóúszásban három magyar indult, elsőként Biczó Bence, aki 54,53-mal negyedik lett a futamában. Cseh László 51,92-es idővel nyerte meg a maga futamát, majd a 200-on Európa-bajnok Milák Kristóf 52,04-gyel végzett a maga futamában.

Cseh László legjobb magyarként jutott tovább 100 pillangón Forrás: DPPI/Laurent Lairys

Cseh a negyedik, Milák az ötödik idővel jutott a középdöntőbe, Biczó Bence a 45. helyen végzett.

– értékelte a futamát Cseh László.

„Nem éreztem még annyira ezt a távot, arra mentem, hogy biztos legyen a helyem a középdöntőben. Figyeltem a többieket, megpróbálok jobban felpörögni a középdöntőre” – mondta Milák Kristóf

Női 50 méteres mellúszásban Sztankovics Anna indult, 31,15-ös idejével a 12. helyen jutott be a délutáni középdöntőbe.

Az egyéni számok után jöhetett a váltó, méghozzá a 4x100 méteres mix gyorsváltó. A mieink első embere Bohus Richárd volt, aki hatodik helyen adta át a terepet Lobanovszkij Maximnak, aki megtartotta a hatodik helyet. A lányoknál Verrasztó Evelyn jött elsőként, ő a negyedik helynél válthatott Szilágyi Liliánával, aki 3:30,80-nal be is hozta a negyedik helyen a váltót, összesítésben a hetedik helyen jutott döntőbe a magyar váltó.

A délutáni programban Burián Katalinnak szurkolhatunk a 200 méteres hátúszás középdöntőjében, Cseh László és Milák Kristóf a 100 pillangó középdöntőjében lesz érdekelt, majd utánuk Sztankovics Anna 50 méteres mellúszásban. A női 200 vegyes döntőjét Hosszú Katinkával és Jakabos Zsuzsannával magyar idő szerint 18:39-től rendezik, majd a 4x100-as mix gyorsváltó zárja a programot.