Második Eb-aranyát szerezte az úszó, Rasovszky Kristóf

RASOVSZKY Kristóf
Glasgow, 2018. augusztus 12. Rasovszky Kristóf a nyíltvízi úszók 25 km-es számában a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon 2018. augusztus 12-én. (MTI/EPA/Robert Perry)
Vágólapra másolva!
Harmadik Európa-bajnoki érmét nyerte Rasovszky Kristóf. A nyílt vízi úszó az 5 kilométer aranya után 10 kilométeren rossz benyúlással lett második, ezúttal 25 kilométeren már nem jött közbe semmi, megnyerte a leghosszabb távot. A nőknél Olasz Anna a hatodik lett.

A 21 éves versenyző fantasztikus hajrával, 4:57:53.5 órás idővel csapott célba, Székelyi Dániel 5:03:34.6 órával a 14. lett. Rasovszky történelmi sikert ért el, ugyanis ő az első nyílt vízi úszó, aki Európa-bajnokságon mindhárom távon a dobogóra állhatott. A Balaton Úszó Klub sportolója szerdán 5 kilométeren arany-, csütörtökön 10 kilométeren pedig célfotóval végül ezüstérmes volt.

A mezőny helyi idő szerint reggel 9 órakor ugrott a Loch Lomond nagyjából 16 Celsius-fokos vizébe, ráadásul folyamatos eső és szél is nehezítette a futamot. Tizenkilencen vágtak neki a távnak, amely tíz 2,5 kilométeres körből állt. A verseny háromnegyedéig gyakorlatilag teljesen együtt úszott a mezőny, amelyet a legtöbbször Rasovszky vezetett.

Rasovszky történelmi sikert ért el Forrás: MTI/EPA/Gerry Penny

Öt kilométerrel a vége előtt még mindig Rasovszky állt az élen, ekkor a legjobbak láthatóan valamivel nagyobb tempóra kapcsoltak. Négy és fél óra elteltével az utolsó körhöz érve is Rasovszky vezette a mezőnyt, Székelyi bő kétperces hátránnyal a 15. volt.

A cél előtt 1250 méterrel, az utolsó frissítő pontnál a francia Axel Reymond állt az élre – az élboly ekkor már nem lassította magát ivással –, Rasovszkynak öt másodperc volt a hátránya a negyedik helyen. Az utolsó hajrát a magyar úszó nyitotta meg, és két testhossz előnyre tett szert, a különbséget pedig folyamatosan növelte. Láthatóan ezúttal a célba érkezésnél nem akarta a benyúlásra bízni a döntést.

Az utolsó métereken nagyot hajráztak a riválisok, Rasovszky ellenben teljesen elkészült az erejével, az előnye azonban kitartott, és megszerezte második aranyérmét is Glasgow-ban.

Az ezüstérmes orosz Kiril Beljajev, az aranyérmes Rasovszky Kristóf és a bronzérmes olasz Matteo Furlan (b-j) a nyílt vízi úszók 25 km-es számának eredményhirdetésén Forrás: MTI/EPA/Gerry Penny

A nők tíz perccel később ugrottak a hideg vízbe, ketten, a 2015-ben Kazanyban világbajnoki ezüstérmes Olasz Anna, illetve Sömenek Onon Katalin képviselték a magyar színeket. Előbbi a hatodik, utóbbi a tizedik helyen csapott a célba.

A női verseny elképesztő befutóval zárult, nagyjából két méterrel a cél előtt még úgy tűnt, hogy az olimpiai bajnok holland Sharon van Rouwendaal az 5, a 10 kilométeren és a váltó tagjaként begyűjtött aranyérme után itt sem talál legyőzőre, az olasz Arianna Bridi viszont fantasztikus utolsó métereivel, egyetlen tizeddel hamarabb benyúlva győzött.

Eredmények
férfiak, 25 km, Európa-bajnok:
------------------------------
RASOVSZKY KRISTÓF 4:57:53.5 óra
2. Kiril Beljajev (Oroszország) 4:57:54.6
3. Matteo Furlan (Olaszország) 4:57:55.8
...14. SZÉKELYI DÁNIEL 5:03:34.6