Társoldalunk:

Kerékcsere, vihar és örömhír: megérkeztek a vb-re a magyar kajakosok

2018.08.21. 21:47

Kissé viszontagságos körülmények között ugyan, de megérkezett a magyar kajak-kenu válogatott a csütörtökön kezdődő világbajnokság helyszínére, Portugáliába.

Fantasztikus örömhírt osztott meg még a Liszt Ferenc Repülőtéren stábunkkal Dudás Miklós nagyapja, aki elkotyogta, hogy a négyesben induló kajakos és barátnője gyermeket várnak. „A papa pletykásabb, mint a mama, de igen, meg tudom erősíteni, kisbabánk lesz – kezdte Dudás Miklós.

"Ivett a harmadik hónapban van, márciusra várható a baba. Én kislányt szeretnék, Ivett pedig kisfiút, de nyilván bármelyiküknek nagyon fogunk örülni. Emiatt is izgulok, de most a világbajnokságon van a hangsúly, ott szeretnék minél jobban szerepelni a négyessel. A hajó többi tagja is elégedett volt az edzőtáborok után, mert nagyon sok pozitív pillanatunk volt együtt. Bizakodó vagyok a világbajnokságot illetően."

Megérkezett a vb-re a kajak-kenu válogatottForrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Az indulás előtt váltottunk néhány szót Kulifai Tamással is, aki két hete tudta meg, hogy 500 párosban ő indulhat Tóth Dáviddal. Ők szinte napra pontosan hét éve (2011. augusztus 20-án) világbajnokok lettek ebben a számban. „A maratonra készültem, amikor megtudtam a hírt, de volt két hetem, hogy átálljak és gyorsuljak. Az állóképességemmel ezért nem lesz baj, és szerintem a gyorsaságommal sem. Szafival hét éve megyünk párost, szóval rutinból is össze tudjuk tenni a pályát. Remélem, most nem áll hosszú út előttünk, bár van egy olyan emlékem, hogy amikor ugyanide mentünk, akkor a busz egy órát dekkolt, és későn értünk oda, remélem, ezúttal nem ismétlődik meg" - mondta a budapesti repülőtéren Kulifai Tamás, aki ekkor még nem is gondolta, hogy mennyire beletrafált.

Az eredetileg 15.20-kor induló repülőgép ugyanis több mint egy órát késett. Előbb azért, mert túlmelegedett az egyik kereke, és azt le kellett cserélni, majd hatalmas eső zúdult a repülőtérre, így a vihar miatt nem tudott elindulni a gép. A felszálláskor Kárász Annáék például inkább mezítláb rohantak a gépre a szakadó esőben.

Háromórás repülőutat követően végül megérkezett a válogatott Portóba, ahonnan még egy másfél órás buszútra van a szállás a több mint 60 fős magyar küldöttség jelentős részének.

Szerda délelőtt minden versenyző vízre száll, belövi a pályát, majd a hajóhitelesítés után csütörtökön rajtol a világbajnokság. A paraversenyek már szerdán elkezdődnek.