Botrány: Fucsovics Márton lemondta a Davis Kupa-szereplést

FUCSOVICS Márton
Liege, 2018. február 4. Fucsovics Márton a belga David Goffin ellen játszik a tenisz Davis-kupa világcsoportja nyolcaddöntőjének Belgium – Magyarország összecsapásán Liege-ben 2018. február 4-én. (MTI/EPA/Julien Warnand)
Vágólapra másolva!
Fucsovics Márton Facebook-posztban tudatta a szurkolóival, hogy valószínűleg nem lép pályára a csehek elleni Davis-kupa-találkozón szeptemberben Budapesten.

Fucsovics Márton péntek délután a Facebook-oldalán posztolt arról, hogy hetek óta nyomasztja valami, megtört benne valami, nem tud a szokott lelkesedéssel gondolni a közelgő csehek elleni Davis-kupa-találkozóra.

A bejegyzés végén azt írja, nehezen tudja elképzelni, hogy pályára lépjen szeptember 14-én, a budapesti mérkőzésen. A poszt teljes szövegét, változtatás nélkül alább közöljük.

Sziasztok,

Van valami, ami hetek óta nyomaszt. Sokat gondolkodtam, úgy döntöttem, megosztom veletek, miért nem tudok azzal a lelkesedéssel, elszántsággal készülni a csehek elleni Davis-kupa-meccsre, ami mindig is jellemzett. Mindig fontosnak tartottam az őszinteséget, az igazságot, a nyíltságot.

Nem kell bizonygatnom, mit jelent nekem a Davis-kupa, a csapat, a címeres mez. Soha nem volt kérdés, hogy vállalom-e a játékot, mindig megtiszteltetést, büszkeséget éreztem, hogy játszhattam, segíthettem, harcolhattam. Az elmúlt kilenc évben 39 mérkőzésemből 25-öt megnyertem. Hatalmas boldogság volt, amikor 2012-ben legyőztem Gulbist a szülővárosomban. A tavalyi szlovákok és oroszok elleni siker pályafutásom csúcsai közé tartozik.

Most mégis úgy érzem, valami megtört. Kiálltam a társaimért, a csapatért, mert úgy tapasztaltam, a Magyar Tenisz Szövetség nem adja meg azt az elismerést, amit az elért eredmények alapján megérdemelnek a fiúk és az őket felkészítő edzők. Jeleztem, nem biztosítottak a feltételek, nem megfelelő a légkör a további sikeres szerepléshez.

Hiszem, mindannyiunk közös érdeke, hogy megőrizzük a helyünket a világcsoportban, mert az hatalmas lehetőség mindenkinek, nagyon komoly bevételeket biztosít a magyar tenisznek.

A menedzserem is kezdeményezte a Magyar Tenisz Szövetségnél, hogy üljünk le és őszintén beszéljünk a gondokról. A párbeszéd, a problémák tisztázása helyett, annyi jutott vissza hozzám, hogy, ha Fucsovicsnak nem tetszik a jelenlegi helyzet, akkor nem kell játszania.

Korábban a mindenkori DK-kapitány képviselte a játékosokat a szövetségi kérdésekben. Sajnos a mostani kapitányra ebben sem számíthattunk, miközben az is kiderült, hogy a pályán sincs megfelelő összhang közöttünk. Ezt is hónapokkal ezelőtt jeleztem a Szövetség vezetőinek, semmi nem történt, hogy közösen megoldást találjunk.

A tenisz egyéni sport, de mindig úgy léptem pályára a Grand Slameken, az ATP Touron, hogy Magyarországot is képviselem. Ezért is éreztem úgy: méltatlan, már-már megalázó, hogy még választ sem kapok a felvetett problémákra, nem vesznek komolyan.

Kudarcként éltem meg ezt a küzdelmet a Szövetséggel, ami ráadásul elvonta a figyelmemet, nem segítette az elmúlt két hónapban az eredményes szereplésemet.

Többször elmondtam, köszönettel tartozom a Szövetségnek az elmúlt két évért, de szerénytelenség nélkül kijelenthető, hogy megháláltam a bizalmat, nem maradtam adósa senkinek.

Jellemző a mostani hozzáállásra, hogy három héttel a csehek elleni sorsdöntő mérkőzés előtt még senki nem keresett meg a közelgő Davis-kupával kapcsolatban. Csak abból gondolom, hogy a Szövetség számít a játékomra, mert hetek óta velem népszerűsítik az eseményt. Nem szeretnék csalódást okozni senkinek, de nehezen tudom elképzelni, hogy pályára lépek a csehek ellen.

Remélem, megértitek a problémámat és a jövőben is mellettem álltok, szurkoltok nekem! Ahogy szoktam, Djokovic ellen is azért fogok küzdeni, hogy a magyar tenisz elismertsége nőjön, bármi lesz az eredmény méltó legyek a biztatásotokra!

Köszönöm!

A bejegyzés alapján maradt még némi esély arra, hogy Fucsovics Márton ott legyen a csapatban. Remélhetőleg a következő napokban sikerül megoldást találni a felmerült problémákra, és a lehető legerősebb összeállításban játszik majd a magyar válogatott a csehek ellen.

A szövetségi kapitány reakciója

„Én mindig is a játékosok mellett állok. Úgy tudom, Marcinak sohasem volt problémája velem, nekem sem vele. Azt nem tagadom, hogy az edzőjével, Sávolt Attilával már volt összetűzésünk. De ha Marcinak gondja van, akkor velem kellene megbeszélnie négyszemközt. Nagyon sajnálnám, ha nem vállalná a játékot a csehek ellen, de ez az ő döntése, én ettől függetlenül természetesen tisztelem a fejlődését és az eredményeit, a jövőben is szurkolok a sikereiért. Úgy érzem, én minden támogatást megadtam neki, ezt tenném a jövőben is. De ha nem így gondolja, akkor beszéljük meg! Nekem egyszer sem szólt erről, nem is tudtam a közleményről... Ha a személyem miatt nem játszik, azt is megbeszélhetjük... Ő mindig is csapatjátékos volt, a hátán vitte a válogatottat, nélküle nem értük volna el a nagy bravúrokat, igazi vezére az együttesnek. Természetesen rettentően hiányozna a csapatnak, mert bár vannak feljövőben tehetségeink, de egyesben és párosban is nagy szükségünk lenne Marcira" – mondta az NSO-nak Köves Gábor.