Vágólapra másolva!
Profik mellett amatőrök is rajthoz álltak a VulkanRun elnevezésű terepakadályfutó versenyen hétvégén Celldömölkön.

„Remek verseny volt, jó helyszínnel, OCR-akadályokkal és több száz indulóval. Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem utoljára volt kupafutam Celldömölkön.

- összegzett Rozina Tamás, a Terepakadályfutó és Akadálysport Szövetség alelnöke.

Kőkemény erőpróba Forrás: Origo

A sportágban bajnoki futamok következnek: szeptember 15-én a Brutálatom-futást rendezik meg Pakson, szeptember 22-én pedig az Extreme trail elnevezésű viadalt. Előbbi a 8+ kilométeres, utóbbi pedig a 15+ kilométeres magyar bajnoki futam lesz.

Az Obstacle Course Racing (OCR) olyan sport, amelyben a versenyzőnek futás közben akadályokat kell leküzdeniük. Az akadályok lehetnek különböző építettek és természetesek. A futóversenyeken gyakran összekeverik a nyomvonalakon lévő akadályokat. Törekedve arra, hogy a futásból kialakult sebességet és lendületet megtörjék. Az épített vagy természeti akadályok a versenyző szellemi és fizikai képességét kifejezetten megterheli. Az akadályok magukban foglalják az akadályok mászását, nehéz tárgyak mozgatását, saját testsúly mozgatását, és a vizes akadály leküzdését.