Vágólapra másolva!
A négy magyar induló közül három - Kovács Sarolta, Földházi Zsófia és Alekszejev Tamara - jutott a nők hagyományos versenyének szerdai döntőjébe a mexikóvárosi öttusa-világbajnokságon.

A váltókat követően hétfőn a női selejtezővel folytatódott a vb, melyben két csoportban összesen 67-en küzdöttek a 36 fős fináléért. Az első 15-15 hely ért automatikusan döntőt, további hat versenyző pedig pontszáma alapján lépett tovább.

A vegyes váltók versenyében ezüstérmes lett a magyar csapat:

Az A csoportban Kovács, a 2016-os év egyéni világbajnoka vívásban 19 győzelem mellett 14 ellenfelétől kapott ki, ezzel kilencedik lett, majd 2:11.35 perccel megnyerte a 200 méteres úszást. A lövészetekkel megszakított futásnak hetedikként vágott neki és a 3200 méteres táv végén az összetömörülő élmezőnyben 12. helyen ért célba. Ugyanitt a negyedik magyar induló, Réti Kamilla 26. lett úgy, hogy 13/20-as vívóeredménnyel, valamint 2:33.33 perces úszással 30. volt a kombinált szám előtt.

A döntőben már lovaglás is lesz, természetesen Forrás: MTI/Kovács Tamás

A B csoportban a tavaly vb-ezüstérmes Földházi Zsófia 2:13.23-mal ötödik volt úszásban és ugyancsak ötödikként zárta a vívást 19 győzelemmel és 12 vereséggel. Két szám után az élen állt, majd a negyedik helyen futott a célba.

A világbajnoki címvédő magyar csapat harmadik tagja,

Alekszejev Tamara 2:21.07-tel 14. volt úszásban, míg a páston 20/11-gyel a harmadik legjobb eredményt érte el, így ötödikként kezdte a lövészetes futást, végül kilencedik lett.

Kedden a férfiak selejtezőjére kerül sor.