Újra nekifut a világrekordnak a világ legjobb maratonistája

Horizontal ATHLETICS MARATHON
Kenya's Eliud Kipchoge crosses the finish line to win the elite men's race of the 2018 London Marathon in central London on April 22, 2018. / AFP PHOTO / Daniel LEAL-OLIVAS
Vágólapra másolva!
A világ jelenlegi első számú maratonfutója, a kenyai Eliud Kipchoge a legnagyobb sztárja a vasárnapi Berlin Marathonnak, melyen az olimpiai bajnok atléta ismét megpróbálja megdönteni a szám világrekordját.

Minden idők legjobb eredményének birtokosa 2013-ban tért át pályáról az utcai versenyekre, azóta tíz maratonin indult, melyeken kilenc győzelem mellett egyetlen második helyet számlál. A 2013-as berlini viadal óta senki sem tudta legyőzni, s nagy meglepetésnek számítana, ha éppen vasárnap sikerülne ez valakinek. Még úgy is, hogy a mezőnyben ott lesz mások mellett a szintén kenyai Wilson Kipsang, akitől öt éve kikapott a német fővárosban.

Áprilisban is megpróbálta Londonban, de akkor nem járt sikerrel Forrás: AFP/Daniel Leal-Olivas

"Az a tervem, hogy féltávnál 61 perces időnél járjak, aztán meglátjuk. Természetesen a világcsúcs nagyon szép eredmény lenne" - mondta a címvédő Kipchoge, aki tavaly rendkívül rossz körülmények között, hideg, esős időben ért el 2:03:32 órás időt Berlinben.

A rekordot 2:02:57 órával Kipchoge honfitársa, Dennis Kimetto tartja, amit a 2014-es berlini versenyen állított fel, megdöntve Kipsang egy évvel korábbi eredményét (2:03:23 óra). Kipchoge egyéni csúcsa 2:03:05 óra, mellyel harmadik a szabályos körülmények között elért idők örökranglistáján. Ugyanakkor a 42,195 kilométeres táv leggyorsabb eredménye mégis az ő nevéhez fűződik, tavaly tavasszal ugyanis 2:00:24 órát ért el Monzában, ahol szponzora, a Nike szervezésében próbálkozott meg a 2 órás álomhatár áttörésével.

A vasárnapi verseny 9.15-kor rajtol. A viadalra összesen 44 389 futó nevezett.