Társoldalunk:

Rasovszky nem állhatott dobogóra a világkupa kínai állomásán

2018.09.16. 15:09

A FINA világkupa-sorozat 7. állomásán 9.6 km-nél úgy tűnt, Rasovszky Kristóf folytatja a glasgow-i Európa-bajnokság óta tartó páratlan győzelmi sorozatát, ám végül hatalmas csatában az ötödik helyre szorították vissza Chun'anban. Európa-bajnok nyítlvízi úszó ettől függetlenül bízik abban, hogy sikerül előkelő helyen végeznie az összetettben.

Rasovszky Kristóf az glasgow-i Eb-n nyújtott parádés alakítása – két arany, egy ezüst – és két Európa-kupa-diadal után érkezett Chun'anba, ahol a tavalyi három világkupa-győzelmének egyikét szerezte. Nos, a vasárnapi viadalon sokáig úgy tűnt, jöhet az ismétlés, hiszen 9600 méternél még Rasovszky vezetett, ám a hajrá ezúttal nem úgy sikerült, mint a korábbi viadalokon.

„Jól ment a verseny, öt-hatszáz méterrel a cél előtt volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, meglehet ez is, mert akkor el tudtam lépni picit a bolytól – idézte vissza a történteket az Európa-bajnok. – Aztán kétszázzal a vége előtt négyen fel tudtak jönni mellém, sőt, ezután összezártak előttem, és utána hiába éreztem, hogy vissza tudok támadni, a szűk befutóban egyszerűen nem volt hely, ahol elmehettem volna mellettük."

A brit Jack Burnell, a német Rob Muffels, az olaszok medencés olimpiai bajnoka, az első komolyabb nyíltvízi sikerét arató (bronzérmet szerző) Gregorio Paltrinieri, illetve a holland Ferry Weertman volt a „tettes", nekik sikerült a nagy hajrában megelőzniük Rasovszky Kristófot.

Rasovszky Kristóf Kínában nem tudott a dobogóra állniForrás: MTI/EPA/Gerry Penny

„Talán ott hibáztam, hogy a kelleténél korábban próbáltam ellépni tőlük, hatszáz méterrel a vége előtt. Még menni kellett volna együtt, és később indítani, akkor ennél is frissebb lehettem volna a legvégén, de ez megint egy újabb olyan befutó volt, amiből tanulhatok, egyébként pedig egyáltalán nem vagyok elkenődve az ötödik hely miatt, szoros verseny volt, együtt értünk be, nem az erővel volt a gond, azaz elégedett vagyok" – értékelt Rasó, aki hozzátette, nem gondolja, hogy ha csak a Világkupára koncentrál, és nem indul az Európa-kupa futamokon (riválisai pihentek és készültek Glasgow óta), akkor döntően más lett volna a végeredmény. „Szerintem ez nem igazán befolyásolta ezt a versenyt, az inkább, hogy nagyon meleg, majdnem harmincfokos volt a víz, de ettől még egész jól ment."

Ellentétben a tavalyi évvel, az összetett verseny igen szoros, s bár Rasovszky jelenleg saját számításai szerint 8. – a FINA honlapon még nem jelent meg a hivatalos állás –, az élboly 11-12 pontnyira van (a győzelem 20 pontot ér), azaz, ahogy mondta: „az utolsó állomáson frissen, jól felkészülve egy jó eredménnyel még simán beférhetek az első háromba."

A másik magyar induló, Olasz Anna 11. helyen végzett. A sorozat Abu Dhabiban zárul, november 11-én.

Maratoni Úszó Világkupa, 7. állomás, Chun'an

Férfiak
1. Jack Burnell (brit) 1:56:34.8
2. Rob Muffels (német) 1:56:34.9
3. Gregorio Paltrinieri (olasz) 1:56:35.3
4. Ferry Weertman (holland) 1:56:36.8
5. Rasovszky Kristóf 1:56:37.3

Nők
1. Xin Xin (kínai) 2:06:22.6
2. Leonie Beck (német) 2:06:23.4
3. Ana Marcela Cunha (brazil) 2:06:23.5
...
11. Olasz Anna 2:07:11.1