Társoldalunk:

Fucsovicsék újabb nyílt levele: egyre hosszabb a szövetség bűnlajstroma

2018.09.18. 13:43

Fucsovics Márton újabb nyílt levelet tett közzé a Facebookon. A legjobb magyar teniszező posztja alatt aláíróként szerepel Temesvári Andrea, Markovits László, Sávolt Attila, a Fucsovics Team és Babos Csaba is.

Fucsovicsék a leírtak alapján megvárták, hogy rendben véget érjen a csehek elleni Davis-kupa találkozó, nem akarták elterelni a figyelmet a magyar szereplőkről.

Fucsovics az első és a második szettet is brékhátrányból fordítva nyerte megForrás: NurPhoto/Robert Szaniszlo/NurPhoto/Robert Szaniszlo

Fucsovicsék szerint a korábban felvetett és érzékelt ellentmondások száma nem csökkent, sőt, újabb ügyek kerültek elő.

Az aláírók szerint a közgyűlés lenne a tökéletes alkalom arra, hogy nyíltan beszéljenek a konkrét problémákról, és ne a médián keresztül üzenjenek egymásnak a felek.

A Facebookon közölt nyílt levelet változtatás nélkül tesszük közzé:

"Fontosnak tartottuk, hogy a csehek elleni Davis-kupa összecsapás végéig a mérkőzésekre koncentrálódjon a figyelem, és ezúton is gratulálunk a csapatnak a figyelemreméltó helytállásért.

Mostani levelünket a tágabb értelemben vett teniszcsaládnak, a magyar tenisz valamennyi szereplőjének szánjuk, mert nincs lehetőségünk mindenkihez közvetlenül, személyesen eljutni.

Az elmúlt időszakban közzétett megnyilvánulásaink kapcsán voltak, akik felvetették, hogy némelyik kevés konkrétumot tartalmaz, az egész felháborodás anyagi természetű, illetve a közvélemény bevonása nem a legmegfelelőbb fórum a problémák megoldására.

Az észrevételeket tiszteletben tartjuk, de a helyzetünkből, és a birtokunkban lévő konkrét információinkból adódóan továbbra is felelősségünknek érezzük, hogy hangot adjunk elégedetlenségünknek, építő jellegű javaslatainknak.

A Kiemelt Sportágfejlesztési Program keretében a Kormány nagyon komoly mértékben támogatja a sportágunkat, gyakorlatilag minden lehetőség adott számunkra, így a teniszcsalád közös feladata és felelőssége, hogy olyan felnőtt és utánpótlás szakmai programokat fogadtassunk el, amelyek megfelelő helyzetet teremtenek a kluboknak és játékosoknak, valamint csökkentik a sportág valamennyi szereplőjének terheit. A fejlesztésre és versenyrendezésre szánt állami forrásokat a hazai tenisz fejlődését leginkább szolgáló módon kell felhasználni, a pénzügyi gazdálkodást érthetőbbé, átláthatóbbá kell tenni és nem utolsósorban pedig a Szövetségnek szolgáltató szervezetként és nem klubként kell működnie.

Sajnos a korábban felvetett és érzékelt ellentmondások száma nem csökkent, sőt, újabb ügyek kerültek elő. Több mint elgondolkodtató, hogy a médiában arról lehet olvasni, már minisztériumi szinten is szemet szúrt, hogy évről évre több száz millió forint megy el ideiglenes teniszpályák építésére, illetve az Állami Számvevőszék szabálytalanságokat állapított meg a Margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont beruházás-előkészítésének ellenőrzése során. Ezen hírek egyike sem vet jó fényt a sportágunkra, annak tisztaságára. Az is kérdéseket vet fel, hogy miközben a szövetség többször azt állította, a csehek elleni, illetve a korábbi DK-meccseket azért kellett ideiglenes helyszínen megrendezni, mert az ITF ragaszkodott a 4000 férőhelyes lelátóhoz, addig Svájc most hétvégén egy 2600 férőhelyes csarnokban fogadta a svédeket. Még ha 4000 férőhellyel számolunk, akkor is szóba jöhettek volna olyan helyszínek, ahol csak a meglévő infrastruktúrát kellett volna alakítani, és nem a nulláról felépíteni az egész helyszínt.

Nem lehet véletlen az sem, hogy a közelmúltban az MTSZ három elnökségi tagja is lemondott, az pedig kifejezetten elszomorító, hogy ezt követően a Szövetség csak ennek a három tagnak az újraválasztására, egy napirendi ponttal hív össze rendkívüli közgyűlést. Pedig a közelmúlt történései után egy közgyűlés lenne a tökéletes alkalom arra, hogy nyíltan beszéljünk a konkrét problémákról, és ne a médián keresztül üzenjenek egymásnak a felek. Ehelyett a közgyűlés kizárólag a jelenlegi struktúra megszilárdítását kívánja szolgálni.

Ahogy utaltunk rá, további információkkal és konkrétumokkal is rendelkezünk, de ezeket nem a nyilvánosság és a média bevonásával kívánjuk megvitatni, hanem azt szeretnénk, hogy a tenisztársadalom valamennyi szereplője csatlakozzon a kezdeményezésünkhöz, aki egyetért azzal, hogy tiszta vizet kell önteni a pohárba, és meg kell teremteni a megújulás lehetőségét.

Kérjük, aki velünk együtt válaszokat szeretne kapni, az a magyartenisz2.0@gmail.com címen egy rövid üzenettel, támogató aláírással erősítse meg szándékát.

Sportbaráti üdvözlettel,

Temesvári Andrea, Markovits László, Sávolt Attila, Fucsovics Team, Babos Csaba"