Társoldalunk:

Péntek este nem lesz kegyelem

2018.10.12. 10:30

A Felix Promotion péntek esti salgótarjáni gáláján nem egy olyan mérkőzés lesz a kártyán, melyek kimenetele döntő fontosságú egy-egy bokszoló karrierjében. Éppen ezért bátran ki merjük jelenteni, hogy talán még a szokottnál élesebb csatákra és vérforralóbb ütközetekre van kilátás a nógrádi megyeszékhelyen.

Kezdjük mindjárt a legmagasabban jegyzet magyar profival, Szellő Imrével. A veretlen (21-0) cirkálósúlyú WBO-nemzetközi bajnokra egy roppant rutinos venezuelai kihívó vár, aki 2015-ben szerezte meg a dél-amerikai országban a súlycsoport bajnoki övét, korábban pedig – igaz, alacsonyabb súlycsoportban – világbajnoki kihívó is volt. Gusmyr Perdomo legyőzése mindennek ígérkezik, csak könnyű feladatnak nem. 

Szellő Imre és Gusmyr Perdomo számokbanForrás: Felix Promotion

„Perdomo jó bokszoló, ezt bizonyítja a mérlege, és az, hogy olyan igen jó nevű, és nagyszerű eredményeket elérő bunyósok életét is megkeserítette a ringben, mint a több vb-övet is begyűjtő dán Mikkel Kessler. A karrierünkben van találkozási pont is, hiszen idén májusban éppen azt a Williams Ocandót győztem le a 2. menetben technikai döntő fölénnyel, akit ő is a hatodik menetben ütött ki. Nyilván ebből nem lehet kiindulni, viszont abból igen, hogy az ökölvívótudás, képzettség terén egyértelműen jobb vagyok és ennek kell érvényesülnie, akkor is, ha Perdomo nem fogja könnyen adni a sikert. Fordított alapállású bunyós, de ezen a téren is van tapasztalatom, meg kell tudnom oldani ezt a feladatot is" – mondta el Szellő az Origónak.

Ugyancsak a cirkálósúlyban rendezik az est főmérkőzését: a magyar bajnoki címért másodszor mérkőzik meg egymással a címvédő Darmos József és a kihívó, Tóth „Barbár" Tamás. A két bunyós kapcsolata meglehetősen hűvös, különösen azóta, hogy utóbbi két évvel ezelőtt technikai K.O.-val legyőzte előbbit. A feszültség bizonyára tapintható lesz a ringben és a nézőtéren is, ahol mindkét népszerű bunyóst várhatóan igen sok szurkolója biztatja majd. „A visszavágó a levegőben lógott, csak idő kérdése volt, hogy mikor kerül rá sor – mondta az Origónak Darmos, aki saját bevallása szerint jól sikerült felkészüléssel a háta mögött érkezik majd Salgótarjánba. – Nyilvánvalóan kemény meccs lesz, tudom, hogy Tomi új edzővel készül, de biztos vagyok benne, hogy egyelőre nem tudott annyit fejlődni, hogy azt a ringben velem szemben kamatoztathassa."

Darmos -Tóth: a ringben nem a számok fognak dönteniForrás: Felix Promotion

„Gondolhatok bármit Józsiról, de azt mindig elismertem, hogy jó bokszoló. Tisztában vagyok az eredményeivel, azzal, hogy ő nem egy akárki, egy nagy szívű, erős, kőkemény harcos, akinek a legyőzése igazán értékes skalp lesz – jelentette ki hasonlóan magabiztosan az elmúlt időszakban a korábbi remek bokszolóval, Pintye Szabolccsal készülő Tóth, aki biztos benne, hogy már nem csak szívvel és erővel, de technikailag is ellenfele fölé nőhet.

A „kicsik" között is lesz jó néhány nagy meccs, melyek közül mindenképpen kiemelkedik a nagypehelysúlyú Kovács Zoltán „Caramel" (21-5-1) mérkőzése. A nyíregyházi bokszolónak az elmúlt egy-másfél év nem a szerencse jegyében telt, sérülések hátráltatták, szülővárosából is elköltözött, majd belátta, hogy mégis a szabolcsi megyeszékhelyen van otthon. Idén ez lesz a második mérkőzése, és a WBO korábbi Európa-bajnokának a legjobb formájára lesz szüksége, ha le akarja győzni a venezuelai Rafael Hernándezt. Márpedig le akarja győzni.

„A stílusa miatt egyértelműen az eddigi legnehezebb és legkeményebb ellenfelem lesz, akire nagyon oda kell majd figyelnem. Ugyanakkor, ha sikerül a maximumot kihoznom magamból, akkor nem szabad gondot okoznia, de ehhez végig teljes koncentrációra lesz szükségem. Ezen a mérkőzésen meg kell mutatnom, hogy mit tudok, és akkor talán megkapom azt az elismerést, amire vágyom. Nem szeretnék a magyar profi ökölvívás fogadott fia maradni" – oszlatott el minden kétséget a szándékait illetően Kovács.

A fentebb sorolt ökölvívók mellett szorítóba lép a második profi meccsére készülő Urbán Ferenc, és a kemény öklű kecskeméti Kispál Zoltán is.

A vállalkozás idei hatodik rendezvényét is a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza élőben 23.00 órától. További információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, keressék fel a www.felixpromotion.com honlapot, míg az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook-oldalához.