Magyar ezüstérmek a II. Teqball-világbajnokságon

rhdr
rhdr
Vágólapra másolva!
Egyéniben Sipos Árpád, párosban Bányik Csaba és Blázsovics Ádám ezüstérmet szerzett a franciaországi Reimsben megrendezett 100 ezer dollár összedíjazású Teqball-világbajnokságon.

A 42 ország 91 versenyzőjét felvonultató eseményen a magyar bajnok Sipos Árpád pénteken meggyőző teljesítménnyel, mindössze egy játszmát veszítve jutott döntőbe, ahol a román Szécsi Barna volt az ellenfele.

Magyar-montenegrói döntő volt párosban Forrás: Origo

A mérkőzés elején Szécsi 7-2-re elhúzott, majd a folytatásban meg is tartotta előnyét és 20-11-re nyerte az első szettet. A második szett szorosabban indult, de a román játéka itt is összeszedetebbnek tűnt, végül 20-15-re győzött, így ő lett a világbajnok.

Párosban Bányik Csaba és Blázsovics Ádám párosa is hibátlanul jutott döntőbe, ahol a monetengrói Bogdan Marojevics, Nikola Mitro kettőssel találkoztak. A mérkőzés előtt Borsányi Gábor, a FITEQ elnöke elismerte, hogy a monetengróiak gondot okozhatnak nekünk, és így is lett. Az első szettet 20-19-re nyerte a magyar duó, a másodikat 20-15-re az ellenfél, így következhetett a döntő játszma. Blázsovicsék 4-0-ra elhúztak, de a szett közepén a monetegróiak átvették a vezetést, majd meg is tartották az 20-19-ig, amikor három meccslabdát hárítottak a magyarok. A negyediket azonban nem sikerült, így a 2500 néző előtt zajló világbajnokságot párosban ezúttal Montenegró nyerte.

A teqballról röviden

A futball és az asztalitenisz elemeit vegyítő, magyar találmányon alapuló teqballt alig néhány éve mutatták be hivatalosan, mára viszont az egész világot meghódította. A Borsányi Gábor, Huszár Viktor és Gattyán György által megálmodott és megvalósított, a technikai tudást, a koordinációt és az összjátékot fejlesztő, „meghajlított ping pong asztalon" játszható sportágból idén már a második világbajnokságot rendezték.