Vágólapra másolva!
Egészen elképesztő elődöntők után Jelina Szvitolina és Sloane Stephens mérkőzik a WTA-vb egyéni döntőjében vasárnap. Az amerikai és az ukrán is veretlenül jutott el a fináléig, így a győztes 2 millió 360 ezer dollárt nyer a végén. 

A 24 éves ukrán a végsőkig kiélezett csatában állította meg a WTA Finals egyik újoncát, a holland Kiki Bertenst (7:5, 6:7, 6:4.) A második találkozón az amerikai teniszező 0:6, 0:2-ről fordított Karolina Pliskova ellen és nyert 0:6, 6:4, 6:1-re.

Sloane Stephens mentheti meg a Grand Slam-bajnokok becsületét:

az elmúlt három évben mindig olyan játékos nyerte a WTA Finalst, aki korábban még nem győzött Grand Slamen. Az idén öt Grand Slam-bajnok indult a nyolcas mezőnyben, de négy már a csoportkör végén búcsúzott. Jellemző, hogy az első négy kiemelt esett ki a leggyorsabban.

Jelina Szvitolinából minden feszültség kiszakadt az elődöntő megnyerése után Forrás: AFP/Roslan Rahman

egy nagy színpadon. Természetesen az önbizalmamnak is jót tett. Egyértelműen egy különleges siker. Tavalyhoz képest érettebbnek érzem magam. Az számít igazából, hogy a legjobb játékod a legnagyobb helyzetekben tudjad hozni. Ehhez kell érettnek lenni.

Minimális volt a különbség közöttünk ezen a meccsen, mindketten nagyon jól teniszeztünk,

talán egy kicsit jobban bírtam fizikálisan a végén. Sokat dolgoztam azon az elmúlt évben, hogy mentálisan erősebb legyek és ez segített eddig ezen a héten"- magyarázta Jelina Szvitolina, aki a döntő szettben brékkel kezdett, de az első után még visszaengedte a meccsbe holland riválisát, majd egyből javított.

Sloane Stephens 0:6, 0:2-ről tudott fordítani a WTA Finals elődöntőjében Forrás: AFP/Roslan Rahman

Eredmények, elődöntők, egyes:
Stephens (amerikai, 5.)-Ka. Pliskova (cseh, 7.) 0:6, 6:4, 6:1
korábban:
Szvitolina (ukrán, 6.)-Bertens (holland, 8.) 7:5, 6:7 (5-7), 6:4