A súlyemelő Nagy Péter a B-csoport győztese a vb-n

Nagy Péter
Izvorani, 2018. április 1. Nagy Péter a férfi plusz 105 kilogrammos súlycsoport szakításának döntőjében a bukaresti súlyemelő Európa-bajnokságon, a Bukaresttől 40 kilométerre, északra levő Izvorani településen 2018. április 1-jén. (MTI/EPA/Robert Ghement)
Vágólapra másolva!
Bár az országos csúcs megdöntése nem sikerült, Nagy Péter így is megnyerte a B-csoport küzdelmeit az asgabati súlyemelő vb utolsó napján. A 413 kg-os összeredmény szép teljesítmény, hogy ez mire lesz elég, az az A-csoport délutáni versenye után derül ki.

Nagy Péter szakításban 187 kilót ért el két jó gyakorlattal, lökésben pedig 226 kilót. Ezzel alakult ki a 413 kilós összeredmény, amellyel megnyerte a B-csoport küzdelmeit.

Nagy megpróbálkozott a 234 kilós országos csúccsal is lökésben, de ez kifogott rajta.

"A fő, hogy fontos pontokat szereztem ezen a már a tokiói olimpiára kvalifikáló vb-n. A második szakításomnál az volt a baj, hogy túl sokat kellett várnom, mire sorra kerültem, és lehűltek az izmok, lökésben meg az erőgyűjtés közben kimaradt augusztusi hetek hiányoztak az új csúcshoz, bár közel jártam hozzá - nyilatkozta az MTI-nek. Annak pedig külön örülök, hogy megnyertem a B csoportot" - összegzett Nagy Péter, aki 413 kg-os összetett eredménnyel végzett az élen, és várhatta az A csoport versenyét, amelytől a végső helyezése függött.