Nem ért a számítógéphez a japán kiberbiztonsági miniszter

Tokió, 2018. július 22. Miraitova (b), a 2020-as tokiói nyári olimpia és Szomeiti, a paralimpia kabalfigurája az őket bemutató tokiói sajtótájákoztatón 2018. július 22-én. A tokiói nyári olimpiai játékokat 2020. július 24. és augusztus 9. között rendezik. (MTI/EPA/Majama Kimimasza)
Vágólapra másolva!
Saját bevallása szerint soha nem használt még számítógépet a 2020-as tokiói olimpia kiberbiztonsági előkészületeiért felelős japán miniszter.

Az elmúlt hónapban kinevezett Szakurada Jositaka egy szerdai bizottsági ülésen, ellenzéki kérdésre válaszolva közölte, hogy soha nem használt számítógépet.

Jelezte, hogy ezekben az ügyekben nem egyedül hozza meg a döntéseket, a szükséges intézkedésekről az általa vezetett csapat tagjai és a kormány határoz. Kijelentette, biztos abban, hogy nem lesz semmi probléma a 2020-as játékok kiberbiztonsági előkészületeivel.

A 22 éve képviselőként dolgozó Szakuradának a parlamentben és sajtótájékoztatókon tett megnyilvánulásait többször kritizálták már.

A miniszter egy korábbi bizottsági ülésen alaposan elhibázta az olimpiarendezés költségeit firtató kérdésre adott választ, ugyanis azt mondta, Japánnak 1500 jenbe (3750 forint) kerül a játékok megszervezése, miközben 150 milliárd jent (375 milliárd forint) kellett volna mondania.

Szakurada többször hibáztatta az ellenzéket azért, mert szerinte nem küldték el neki előre a kérdéseiket, a tokiói játékok sajtótájékoztatóin pedig gyakran csak annyit válaszolt egy-egy felvetésre, hogy "nem tudom".