Társoldalunk:

Cseh László: A FINA vezetői fordítva ülnek a lovon

2018.11.16. 23:39

Hatott a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) fenyegetőzése, így nem rendezik meg az Energy for Swim 2018 elnevezésű viadalt, amelynek december 20-21-én Torino adott volna otthont. Az olasz szövetség elnöke, Paolo Barelli elmondta: azért fújták le az eseményt, mert nem szeretnék kockáztatni a sportolók pályafutását. Mint ismert, a FINA korábban kétéves eltiltással fenyegette meg azon úszókat, akik rajthoz állnak a pénzdíjas versenyen - adta hírül a Bors.

Nagyon sajnálom, hogy így alakult. A rövid pályás világbajnokságot kihagyom, így örültem volna annak, ha december végén tudok egyet versenyezni" – fogalmazott a Borsnak a négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László, aki hazánkból Hosszú Katinkával és Verrasztó Dáviddal együtt kapott meghívót a torinói viadalra.

Dühös a FINA-ra Cseh LászlóFotó: Mudra László - Origo

"Csak annyit tudok erre mondani, köszönöm a FINA-nak. Megoldás helyett ismét csak büntetni akart, és egy jó kezdeményezés útjába állt. Nem értem, milyen kapcsolatban vagyunk mi pontosan a nemzetközi szövetséggel, azonkívül, hogy megszervez egy-egy világeseményt. Fordítva ülnek a lovon, nem mi vagyunk a FINA-ért, hanem ők vannak értünk. Ha mi versenyezni szeretnénk, akkor ők ne döntsenek másképp."

A kiváló úszó szerint az Energy for Swim 2018 elnevezésű viadalban az volt a legvonzóbb, hogy a világ legjobbjait hívták meg, és eredménytől függetlenül anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesültek volna. A kétnapos versenyen összesen 2,1 millió dollárt (580 millió Ft) osztottak volna ki az úszók között.