Társoldalunk:

Női ökölvívó-vb: sima vereséggel búcsúzott Szűcs Szabina

2018.11.16. 15:06

Az 54 kilogrammos kategóriában szereplő Szűcs Szabina a selejtezőben technikai kiütéssel kikapott mongol riválisától, így kiesett az Újdelhiben zajló női ökölvívó-világbajnokságon.

A nemzetközi szövetség közvetítése alapján a magyar versenyző Nandintsetseg Miagmardulam ellen lépett kötelek közé, aki a meccs első pillanatától kezdve lényegesen jobban bokszolt nála. A mongol sportoló az első menetben nagy fölényben volt, sokkal többet ütött és rendre talált is, így egyértelműen nyerte a nyitószakaszt. A folytatásban Miagmardulam visszavett a tempóból, hagyta Szűcsöt kezdeményezni. Szűcs fél fejjel magasabb riválisánál, de nem tudta kihasználni, hogy hosszabb a karja, szinte mindig nagyon messziről indított, így ellenfele rendre meg tudta őt kontrázni.

Megkezdődött a női ökölvívó-világbajnokságForrás: Origo

A második menet ennek ellenére kiegyenlítettebb volt egészen a hajráig, amikor kevéssel a gong előtt a mongol öklöző egy bal felütéssel keményen eltalálta Szűcs állát, aki a földre zuhant. A magyar sportoló ugyan rögtön felpattant, a számolás alatt alapállásban várt, ám a mérkőzésvezető beszüntette az összecsapást.

A vb-n mindössze két magyar szerepel, Szűcs mellett vecsési klubtársa, Juhász Adrienn (+81) érdekelt. Mindketten klubköltségen tudtak Indiába repülni, mivel a kritikus anyagi helyzetbe került magyar sportági szövetség nem tudta kiutaztatni a válogatottat.

Juhász vasárnap a nyolcaddöntőben kezd az üzbég Guzal Iszmatova ellen.