Társoldalunk:

A csoportelsőség lesz a cél az Eb-selejtezőn

2018.11.19. 11:06

Várpalotán fogadja kedden a cseh együttest a magyar női asztalitenisz-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn. A cél a győzelem és az ezzel együtt járó csoportelsőség megszerzése.

"Tudatos döntés volt a szövetség részéről, hogy közelebb vigyük a nemzetközi szintű pingpongot a vidéki városokhoz. Az, hogy ezek az emberek élőben meg tudják nézni az ilyen klasszisokat, megéri azt a többlet munkát, amit ennek a megszervezése jelentett" – nyilatkozott Nátrán Roland, a magyar szövetség (MOATSZ) elnöke még az októberi Magyarország-Portugália férfi Eb-selejtező után, melynek Miskolc adott otthont.

A MOATSZ ennek a "missziónak" a jegyében a női válogatott soron következő találkozóját is egy vidéki városban rendezi meg.

Pergel Szandra és a magyar csapat megteheti az utolsó lépést az Eb felé vezető útonForrás: MTI/EPA/Christian Bruna

"A lányok pozitívan álltak hozzá, hogy egy kicsit kiszabaduljunk a megszokott környezetből, és én is támogattam ezt a döntést. Vidéken mindig több néző látogat ki a mérkőzésekre, szerintem ennek pozitív hozadéka lesz" – idézte a MOATSZ hírlevele a női válogatott szövetségi kapitányát, Bátorfi Zoltánt.

A magyarok a spanyolok otthonában aratott októberi 3-0-s győzelmükkel közel kerültek a kijutáshoz, és már csak nagyon szerencsétlen körbeverés esetén maradhatnak le az első két helyről. Ezzel együtt nagy jelentősége lesz a keddi mérkőzésnek.

"Hana Matelová az európai élmezőnyhöz tartozik, de a másik két cseh játékos is veszélyes – folytatta Bátorfi Zoltán. – Idegenben három-egyre nyertünk, remélem, hogy hazai környezetben is győzni tudunk. Ez már csak azért is nagyon fontos lenne, mert a selejtezőcsoportok győztesei a legjobb nyolc között lesznek kiemelve az Európa-bajnokságon."

A magyar női és férfi csapat is a legmagasabb, A osztályban szerepel a selejtezőben. Ebből az osztályból nemenként a hat csoport első és második helyezettjei egyből kijutnak a 24 csapatos Európa-bajnokságra – a házigazda franciák, valamint a 2017-es csapat Eb győztesei, azaz a férfiaknál a németek, a nőknél pedig a románok automatikusan ott lesznek a tornán –, míg a harmadik helyezettek rájátszásban küzdhetnek meg a fennmaradó tíz helyér a B osztály csoportjainak első és második helyezettjeivel.

A csapat Eb-t 2019 szeptemberében rendezik a franciaországi Nantes-ban.

Európa-bajnoki selejtező, nők, A osztály, 4. csoport:
az eddigi eredmények:
Magyarország-Spanyolország 1-3
Csehország-Magyarország 1-3
Spanyolország-Csehország 1-3
Spanyolország-Magyarország 0-3
a további program:
Magyarország-Csehország, kedd 17.00
Csehország-Spanyolország, december 4.
Az állás: 1. Magyarország 5 pont, 2. Spanyolország 4, 3. Csehország 3
A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár.