Vágólapra másolva!
Két arany- és egy ezüstérme mellé egy negyedik helyet szerzett Hosszú Katinka a Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon - ezúttal 200 háton.

Hosszú Katinka címvédőként és világcsúcstartóként, hetedik idővel jutott a 200 méter hát döntőjébe, így az egyes pályán indulhatott. Az előfutam után azt mondta, lassan hozzászokik az uszoda tetejének mintázatához, amely nem igazán segíti a versenyzőket a tájékozódásban hátúszás közben.

A döntőben a táv első felénél tudta tartani a harmadik helyet, de a hajrában elmentek mellette a többiek. Lisa Bratton lett a világbajnok, Kathleen Baker a második, Emily Seebohm a harmadik.

Hosszú Katinka Forrás: MTI/EPA/Roman Pilipej

A háromszoros olimpiai bajnok 400 vegyesen és 200 pillangón lett világbajnok, 100 háton ezüstérmet szerzett a kínai rövidpályás úszó-vb első két napján.

Alig egy órával a döntő után a száz vegyes elődöntőjében 57.69-es, vagyis a legjobb idővel, címvédőként és világcsúcstartóként harcolta ki a fináléba kerülést,

vagyis a négyes pályáról indulhat majd száz vegyesen.

Nem sokkal később Lobanovszkij Maxim 11. lett 50 méter gyorson. A 22 éves versenyzőnek az előfutamokban dupláznia kellett, ugyanis először holtversenyben a 16. időt érte el a görög Krisztian Kolomejevvel, akit a ráúszásban három századdal legyőzött.

Az elődöntőben Lobanovszkij a nyolcas pályáról indult, jól úszott, de a fordulójába egy kis hiba csúszott. Végül saját országos csúcsától mindössze két századdal elmaradva, 21.20 másodpercnél érintette a falat.

Lobanovszkij a verseny után azt mondta, a fordulók után a víz alatti munkája még nem az igazi, egyelőre még nem áll készen arra, hogy a legjobbakkal felvegye a versenyt.