Társoldalunk:

Hosszú Katinka világbajnok 100 vegyesen!

2018.12.14. 12:38

A Kínában zajló rövidpáyás úszó-világbajnokság negyedik napján Hosszú Katinka megszerezte pályafutása 16. rövidpályás vb-aranyát, miután 100 méteres vegyesúszásban nem talált legyőzőre. A délután program során több világrekord és junior világcsúcs is született.

Hosszú Katinka a 100 méteres vegyesúszás címvédőjeként és világcsúcstartójaként állt a rajtkőre, és mindenképpen szeretett volna ismételni ezen a távon, ezt jelezte az is, hogy inkább visszalépett az 50 méteres hátúszástól, hogy kizárólag erre a döntőre tudjon összpontosítani, ahova egyébként a legjobb idővel jutott be.

Egyértelmű favoritja volt a számnak a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú, aki a négyes pályán igencsak rosszul rajtolt, és 25 után nem volt a legjobbak között. Hátúszás után már a második helyen fordult minimális hátránnyal, mellen pedig az élre állt. Jöhetett a gyors, ahol már egy fél testhosszal vezetett, és végül 57.26-os idővel elsőként csapott célba.

Az utolsó hossz:

Ez pedig azt jelenti, hogy megszerezte pályafutása 16. rövidpályás világbajnoki aranyát!

400 vegyes és 100 pillangó után ez volt Hosszú Katinka 3. aranya Kínában.Második helyen a japán Imai Runa ért be, harmadik a jamaikai Alia Atkinson lett.

Hosszú Katinka ünnepli harmadik, Kínában szerzett vb-aranyátForrás: MTI/EPA/Roman Pilipej

Amerikai világcsúccsal kezdődött egyébként a péntek délután program, a 4x50-es férfi gyorsváltó jóvoltából. A Caeleb Dressel, Ryan Held, Jack Conger, Michael Chadwick összetételű négyes 1:21.80 perces idővel diadalmaskodott, s közel egy másodperccel javította meg az oroszok 2014-ben elért 1:22.60-as rekordját. Az oroszok végeztek a második helyen (akik szintén a régi csúcson belül úsztak) a bronzérem az olaszoké lett.

A női ötvenméteres pillangóban a holland Ranomi Kromowidjojo volt a leggyorsabb, 24.47-es ideje új világbajnoki rekordot ért a háromszoros olimpiai bajnoknak. Az ausztrál Holly Barratt lett a második, az amerikai Kelsi Dahlia pedig a harmadik.

Férfi 100 vegyesen az orosz Kliment Kolesznyikov nyert 50.63-as új világbajnoki rekorddal (valamint junior világcsúccsal), az ezüstérem az olasz Marco Orsié, a bronz a japán Fudzsimori Hiromasáé lett.

A mindössze 18 éves Kolesznyikov simán nyerte az 50 gyorsotForrás: Sputnik/Maksim Bogodvid

A 400 méteres női gyors döntőjét Kapás Boglárka nélkül rendezték meg, ő ugyanis betegség miatt visszalépett a számtól. Távollétében az ausztrál Ariarne Titmus 3.53.92-es világcsúccsal győzött, megelőzve a korábbi rekordert, a kínai Vang Csiencse-hót és a szintén hazai versenyzőt, Li Ping-csiet.

Sztárparádét hozott a férfi 50 méteres gyorsúszás döntője, amit végül az orosz Vlagyimir Morozov nyert meg 20.33-mal, ami a világ idei legjobb ideje. Mögötte az amerikai Caleb Dressel és a dél-afrikai Bradley Tandy ért be.

Hasonlóan erős mezőny gyűlt össze az férfiak 50 méteres hátúszásfináléjában, és itt is orosz győzelem született. Jevgenyij Rilovnak jött ki a legjobban a fal (22.58), megelőzve az amerikai Ryan Murphyt és az ír Shane Ryant. Kolesznyikov negyedik helyen ért be, de 22.77-es idejével ebben a számban is junior világcsúcsot ért el.

A nap végére maradt a hazaiak által leginkább várt szám, a 4x200-as férfi gyorsváltó. Kína csapatában ott volt az a Szun Jang, aki Hangcsouban született, és csak ezért állt rajthoz, egyébként szinte soha nem úszik rövidpályán a klasszis. 

Szun Jangért megőrülnek a kínaiakForrás: Imaginechina/Zhang tongzhou - Imaginechina/Zhang Tongzhou

Szinte egyszerre váltott az amerikai és a brazil váltó, aztán a második emberek közül nemcsak ők, hanem az oroszok is világcsúcsrészidőn belül úsztak. Az amerikaiak a második váltásnál visszacsúsztak a negyedik helyre, megelőzték őket a kínaiak, az élen a brazilok és az oroszok haladtak, még mindig űridővel. Aztán Szun harmadik emberként őrületeset ment, és vezető helyen adta át a negyedik embernek a váltót. A brazilok végül visszavették a vezetést, majd jöttek a kínaiak és az oroszok, mindenki egy testhosszal a világcsúcson belül, az amerikaiak lemaradtak. A végén Brazília brutális, 6:46.81 világrekorddal végzett az első helyen, Oroszország lett a második, mindössze három századdal lemaradva az aranyról, Kína pedig bronzéremmel zárta a világbajnokság negyedik napját.