Olimpiai érmet vettek el Moszkvában a nagykőrösi tornásztól

Donáth Ferenc
Vágólapra másolva!
Öt világbajnokságon is a magyar férfi tornászcsapatot erősítette, oszlopos tagja volt a moszkvai olimpián bronzérmet nyert válogatottnak, egyéni versenyzőként viszont hiába pályázott a dobogóra Donáth Ferenc: a sportágán belüli magyar belviszály miatt végül be kellett érnie egy-egy negyedik és hatodik helyezéssel. Évtizedekkel a történtek után jól odamondhatna néhány honfitársának, ehelyett most nemes egyszerűséggel csak annyit mond, néhányszor alaposan kitoltak vele.

Tíz éven át volt a magyar válogatott tagja. A torna megszállottjának tartották, akit az edzések végén ki kellett parancsolni a teremből. „Fefe" beceneve mellett azért akasztották rá a „Kapát" is, mert a Nagykörösről elszármazott sportoló mindig is olyan konok elszántsággal dolgozott, ahogy a földijei a szántásokon és a veteményeskertekben. Nem volt született tehetség, de szorgalommal szinte mindent pótolni tudott.

Ennyit biztos, hogy ért a gyűrű, a nyújtó vagy a lólengés gyakorlatom" – nyilatkozta a 65 esztendős Donáth Ferenc az SzPress Hírszolgálatnak.

"Nem vagyok haragtartó, elpárolgott a méreg belőlem,

amúgy sem mondhatom el utólag mindenkinek, hogy a válogatottunk vezetőedzője és az elsőszámú magyar pontozóbíró nem voltak puszipajtások, miközben egymást nyírták, az ostor az én hátamon csattant."

Donáth Ferenc szerint érmet ért volna a gyakorlata Forrás: SzPressz

Tornászpályafutását 1984-ben, a Los Angeles-i olimpiáról a bojkott miatt lemaradt sportolókat kárpótolni igyekvő, keserű gúnnyal „Los Olomouci" Barátság Versenyként emlegetett pótolimpia után zárta le. Donáth nem mondja ki, pedig akkoriban minden bennfentes jól tudta, hogy a pontozók a sportág urai. Akik a tornászok háta mögött alkukat kötnek, az egyik gyakorlatban nagyítóval keresik a hibát, amibe aztán könnyűszerrel beleköthetnek, mások bakijait vagy bizonytalanságát pedig szemrebbenés nélkül képesek elnézni. Olykor még azt is ki tudták sakkozni, hogy a hat szeren éppen hat nemzet versenyzői vehessenek át aranyérmet, fittyet hányva a bennfentes közönség tüntető füttykoncertjére, vagy a kiborult edzők gyilkos tekintetére.

Két részletben majdnem negyedszázadot dolgozott Svájcban, előbb a férfiválogatott szövetségi edzőjeként a keleti országrész sportközpontjában, aztán hosszabb ideig a női válogatott szakágvezetőjeként és tanácsadóként, emellett az edzőképzésben is szerepet kapott. Megtanult angolul, franciául és németül.

Tanított a TF-n,

a magyar férfiválogatott vezetését is rábízták, de a barcelonai olimpia után a gyengébb szereplésért menesztették a posztjáról.

Jelenleg - ez már svájci életének levezető szakasza – fiatal tornászok útját egyengeti, hazaköltözését az év végére tervezi.

„Sokat adtam a tornának, de nagyon sokat is kaptam, igaz, hideget és meleget egyaránt.

Más volt itthon, és más külföldön, de ha 2019-ben magyar-svájci nyugdíjasként kivonulok a tornasportból, és mindent egybe fogok vetni, azt hiszem, hogy a mérlegemmel elégedett lehetek. Éremszerző svájci versenyzőket készítettem fel az olimpiára, de volt úgy is, hogy 12 külföldön szerencsét próbáló magyar tornászedző munkáját fogtam össze. Büszke vagyok a családomra, két felnőtt lányomra, és persze a négy unokámra is" - mondta befejezésül Donáth Ferenc, akinek lányai közül az idén 41 éves Katalin 2000-ben Sydneyben a magyar olimpiai csapat tagja volt, csak éppen nem tornászként, hanem rúdugróként.