Társoldalunk:

A téli olimpia egyik magyar sztárja szeretne az Eb-n a top10-be kerülni

2019.01.22. 12:42

Tóth Ivett és a Lukács Ádám, Janovszkaja Anna, jégtáncpáros is a legjobb tízben szeretne végezni a szerdától vasárnapig tartó minszki műkorcsolya Európa-bajnokságon.

"Nem lehetetlen a top 10 elérése, bár ez az évem kicsit más, mint a korábbiak voltak: újra magamra kell találnom a tavalyi stresszes, nehéz év után" - mondta a rövidprogramját Bruno Mars, míg a kűrjét Nathan Lanier zenéjére futó Tóth Ivett a hazai szövetségnek.Idén az iskolára is koncentrálnom kell, szeretném jó jegyekkel zárni az utolsó évemet a gimnáziumban, és bár ez megosztja kissé a figyelmemet, mégis jóval kiegyensúlyozottabb vagyok, mint voltam tavaly.Az UTE 20 éves versenyzője, aki nyár óta Tóth Zoltán és Tokaji-Kulcsár Zsófia irányításával készül, pályafutása ötödik kontinensviadalán szerepel, eddigi legjobb helyezését két éve Ostravában érte el, ahol nyolcadik lett. Amennyiben ezúttal is sikerülne a legjobb tízbe kerülnie, akkor jövőre már két magyar indulhatna a női mezőnyben.

Tóth Ivett olimpiai előadására az egész világ felkapta a fejétForrás: AFP/Yuri Kadobnov

A Lukács Ádám, Janovszkaja Anna jégtáncduó második közös Eb-jén indul, tavaly a kettős a 14. helyen zárt, a fehérorosz fővárosban szeretne ennél előrébb végezni.
"Akárcsak tavaly, idén is Novogorszkban edzettünk két hetet az Eb előtt, minden elemen, emellett a technikán és a komponenseken is dolgoztunk. Szeretnénk a legjobb tíz közé kerülni" - nyilatkozta Lukács Ádám.
Szintén a második Eb-jén szerepel Borovoj Alexander, akitől a néhány hete kinevezett szövetségi kapitány, Ipakjan Jeranjak azt várja, hogy a kűrjét is bemutathassa, azaz a rövidprogramban a legjobb 24 között legyen.

A férfiak küzdelmét különösen nagy érdeklődés övezi majd, ugyanis ez lesz Javier Fernandez utolsó versenye. A kétszeres világbajnok 27 éves spanyol korcsolyázó sorozatban hetedik Eb-aranyával szeretné lezárni pályafutását. A rekordot az osztrák Karl Schäfer tartja, aki 1929 és 1936 között nyolc egymás követő Eb-n diadalmaskodott.
Az idei kontinensviadalon 34 ország 150 versenyzője lép jégre: 37 férfi, 36 női korcsolyázó mellett 11 páros és 25 jégtánckettős méri össze tudását.