Társoldalunk:

Két magyar nyerhet Grand Slamet az Australian Openen

2019.01.24. 14:07

Tenisztörténeti nap lehet a péntek magyar szempontból az Australian Openen. Babos Tímea a női, Nagy Adrienn a lány párosban nyerhet Grand Slamet.

Az ausztrál nyílt teniszbajnokságon ünnepelhettünk már szép magyar sikereket a XXI. században. A junioroknál Kapros Anikó duplázott 2000-ben, majd Piros Zsombor 2017-ben győzött a fiúknál. Tavaly Babos Tímea nyert a női párosban. Olyanra azonban még nem volt példa, hogy egy napon két magyar is Grand Slam-serlegért lépjen pályára Melbourne-ben.

Babos Tímeától először azt kérdeztem, hogy fel lehet-e készülni 40 fok feletti kánikulára, mert pénteken még melegebb lesz, mint csütörtökön.

Elképzelhető, hogy fedett lesz a Rod Laver Aréna, mint ma is, de még nem döntöttek a szervezők, mert az előrejelzés szerint délután négyig megérkezik az enyhülés – kezdte a választ a női párosban címvédő Babos Tímea. – Az biztos, hogy szabadtéren ütünk be, ma is több mint két órát edzettünk a hőségben. A fedett pályához könnyebb hozzászokni utólag, mint egy fedett pályás beütés után a szabadtérhez.

Mennyire befolyásolhatja a teljesítményt az időjárás? Létezik olyan, hogy az egyik játékos jobb a hőségben, mint a másik, ami átírhatja az esélyeket?

Igen. Erre nagyon jó példa Kvitova meccse, mert ő például hihetetlen jó fedett pályán, neki jól jött, hogy behúzták a tetőt. Nekünk szerintem mindegy. Egész héten szabadtéren játszottunk, és nagyon jó teniszt mutattunk. Érdekes lehet, hogy az ellenfél játékát ez majd hogyan befolyásolja. Érdekesség, hogy pont a US Open-elődöntőben, ahol szintén velük mérkőztünk, eső miatt fedettben játszottunk az Armstrong Arénában.

Azon túl, hogy fedettben volt az a meccs, mire emlékszik még?

Nyilván pozitív, mert nyertünk. Az volt az egyetlen mérkőzésünk ellenük, mert nem régen álltak össze, és csak a Grand Slameken indulnak együtt. Nagyon jó duó. Megverték az első kiemelteket, biztos nagy meccs lesz. Talán mi tapasztaltabbak vagyunk a Grand Slam-döntőkben. Stosur ugyan játszott már döntőt, de az elég régen volt. Csangnak ez lesz az első döntője, tudom, hogy azt mennyire nehéz jól megjátszani. Kíváncsi vagyok, hogy rájuk milyen hatással lesz.

Babos Tímea és Nagy Adrienn egy napon ünnepelhet győzelmet az Australian OpenenForrás: Origo

Mi lehet a mérkőzés kulcsa?

Az, hogy a saját játékunkat tudjuk játszani. Nagyon jól teniszeztünk az elmúlt tíz napban. Megvan a taktika ellenük, de a legfontosabb, hogy hozzuk az alapjátékunkat: jó szerva, jó ritörn és a hálónál aktívan mozogni. Ha ezeket teljesítjük, akkor mi vagyunk az esélyesebbek.

Egy Grand Slam-döntőben az győz, aki kevesebbet hibázik, vagy, aki bátrabb, és akár kockáztatni is mer?

Ilyen nagy meccsen mindig a rizikó a fontosabb, ki az, aki bátrabb és képes a fontos helyzetekben jól játszani. Biztonsági játékkal még senki nem nyert nagy tornát.

Babos Tímea és Kristina Mladenovic, magyar idő szerint péntek reggel hat órától mérkőzik az ausztrál Samantha Stosur és a kínai Csang Suaj párral. Kérdés, hogy a hazai szurkolókat mennyire mozgatja meg a 34 éves Stosur, hányan jönnek ki a hőségben a Rod Laver Arénába.

Csütörtök este még egy magyar döntőbe jutott az Australian Openen. Nagy Adrienn a junior lányoknál, szintén párosban lett finalista a japán Nacumi Kawagucsi oldalán. A 3. kiemelt kettős a döntőben is esélyes.

„Nem igazán fogtam még fel, hogy mi történt – kezdte a beszámolót Nagy Adrienn mosolyogva. –Nagyon örülök, hogy bejutottunk a döntőbe, de itt nincs megállás, ezt most már meg kell nyerni. Timiéknek ki fogom drukkolni a meccsét, remélem, hogy mi is meg tudjuk csinálni, és akkor két győzelmet ünnepelhetünk. Nagyon meleg, párás idő volt, de az előversenyen már tapasztaltam hasonlót. Az időjárás fel tudja borítani a szervezetünket, meg a játékunkat is, de eddig sikerült összeszedni magunkat. Harmadszor játszunk együtt a japán lánnyal, három a magyar igazság, most meg kell nyernünk” – jelentette ki határozottan Nagy Adrienn, akinek az édesanyja, Csurgó Virág, profi teniszező volt. A fiatal tehetség elárulta, az a célja, hogy túlszárnyalja az édesanyját majd a felnőttek között. Korosztályos szinten már sikerült megelőzni a mamát azzal a Grand Slam-döntővel, amit szintén pénteken rendeznek Melbourne-ben.