Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka lesz az egyik nagykövete a 2019-ben induló International Swimming League (ISL) sorozatnak, amely teljesen megreformálná az egész úszósportot. A háromszoros olimpiai bajnok, valamint a verseny kitalálója, Konstantin Grigorishin közös sajtótájékoztatót tartott Budapesten.

Hosszú Katinka nyitotta meg a sajtótájékoztatót, és azonnal leszögezte, hogy nagyon örül annak, hogy élharcosa lehet egy olyan kezdeményezésnek, amely által profibb lesz az úszás, valamint a sportolók is több lehetőséget kapnak. Konstantin Grigorishin elmondta, nagyon örül, hogy itt is beszélhet erről a versenyről, hiszen Magyarország egy igazi úszónemzet, Katinka pedig a valaha volt egyik legjobb úszó.

Az ukrán üzletember az ISL alapötletét vázolta fel először. Úgy gondolja, az úszás a világ egyik legnépszerűbb sportja, világszerte 300 millió néző követi, de ideje lenne gazdaságilag is sikeressé tenni. Szerinte a FINA által szervezett versenyeket alapjaiban kell megreformálni, mert túlságosan elavult formulát követnek: sok az előfutam, a ceremónia, és például Cristiano Ronaldo sem vesz részt ilyeneken, mielőtt este egy meccsen pályára lépne.

A verseny viszont túl kevés, nagyon sokat kell várnia egy nézőnek arra, hogy aztán Hosszú Katinkát a medencében lássák, de csak 3-4 percre.

2017-ben már rendeztek egy próbaversenyt több mint 100 úszóval, ahol négy csapat, egy olasz, egy amerikai, egy ausztrál, valamint egy vegyes indult, összesen 24 olimpiai bajnokkal, és végül 96%-ban pozitív volt a fogadtatás, ami bizonyítja, hogy egy jó útra léptek.

Hosszú Katinka lesz az úszóforradalom egyik nagykövete Forrás: MTI/EPA/Roman Pilipej

Fontos kiemelni, hogy csapatok, ugyanis ez lesz az egyik nagy változás. Az ISL első idényében minimum 8 csapat indul majd, 4-4 európai és amerikai. Ezek a világ több helyszínék fogják összemérni tudásukat, majd a legjobb négy csapat bejut a Las Vegas-i négyes döntőbe. Grigorishin azt is hozzátette, hogy ez még csak egy tesztidőszak, 3-5 éven belül fog kiteljesedni a liga, és akkor már 12 csapatot szeretne, valamint ázsiai és ausztrál klubokat is, olyan menetrenddel, hogy maga a sorozat szeptembertől májusig tartson. A magyarok számára külön öröm, hogy Budapesten is indul egy csapat, amelynek Hosszú Katinka lesz a tulajdonosa:

- fogalmazott az Iron Lady. Azt még nem tudja, kikből fogja összeállítani a csapatát, de természetesen elsőbbséget élveznek a magyar úszók, és ha tehetné, már most azonnal leülne velük tárgyalni. Minimum 24 versenyző képvisel egy klubot, maximum 30, és törekednek arra, hogy férfiak és nők egyenlő létszámban legyenek jelen.

Hosszú Katinka szerint a több versenyzési lehetőség fontos az úszóknak Forrás: MTI/EPA/Roman Pilipej

Továbbá kitért arra is, hogy az ISL nem a FINA ellensége akar lenni, hanem "egy párhuzamos univerzumot" létrehozni. Megköszönte Grigorishinnak, hogy "keblére vette" az úszást, időt, energiát és pénzt nem spórolva. Mint mondta, még nagyon sok tisztázni való kérdés van, de már korábban is összeült a világ legjobb úszóival, mert mindenki tudja, hogy szükséges változtatni.

Hosszún kívül egyébként még olyan klasszisok lettek az ISL nagykövetei, mint Federica Pellegrini, Adam Peaty, Ryan Murphy, vagy Cate Campbell.

A versenyzők számára is pozitív lehet ez a változás, hiszen több viadalon vehetnek részt, amely több bevétellel is jár. Hosszú edzője, Petrov Árpád is megjegyezte, hogy egy idő után minden sport rálép arra az útra, hogy több verseny legyen, nem pedig évi egyre koncentráljon.

A tervek szerint a sorozat augusztus 31-én indul Rómában, Budapestre pedig október 26-27-én látogat.