Vágólapra másolva!
Szerdán újjáalakult a Ferencvárosi Torna Club korcsolyaszakosztálya. Az 1957-ben megszűnt korcsolya szakág Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor személyében rögtön olimpiai bajnokokkal készül visszatérni a sportág élmezőnyébe. Mellettük John-Henry és Cole Krueger, a két frissen honosított amerikai gyorskorcsolyázó is zöld-fehérbe öltözik, a csapat vezetőedzője pedig a válogatott edzője és menedzsere, Bánhidi Ákos lesz.

A Ferencvárosi Torna Clubban 1951-ben honosodott meg a gyorskorcsolya, épp akkor, amikor elkezdődött a klub kálváriája (előbb ÉDOSZ-ra, majd Kinizsire keresztelték, a színeit elvették, a zöld-fehérből piros-fehéret csinálva). A műkorcsolya- és a gyorskorcsolya-szakág lényegében egyszerre alakult meg, utóbbi azonban nem volt hosszú életű, mindössze hat évet ért meg, Kónya Béla személyében azonban így is volt egy országos bajnoka.

A szakág 1957-es megszűnésében jelentősen közrejátszott a tény, hogy az 1956-os forradalom leverése után a legjobbak külföldre távoztak. A műkorcsolya sokkal hosszabb ideig működött a Ferencvárosnál, túlélte az 1950-es évek viszontagságait, és kiemelkedő eredményeket értek el a klub sportolói, azonban 1982-ben végérvényesen megszűnt a korcsolya a Fradiban.

Hatvankét évet kellett tehát várni, hogy újjáalakuljon a Ferencvárosi Torna Club korcsolyaszakosztálya. Az ökölvívó-szakosztály 2014-es feltámasztása után újabb sportág térhet tehát vissza a zöld-fehér klub zászlaja alá. A Ferencváros mindig is igyekezett az adott sportágban az ország legjobbjait a klubhoz csábítani, ami nem egyszer egyet jelentett azzal, hogy a zöld-fehérbe öltöző atléta egyben a világ legjobbja is. Mint most is!

„A legjobbak a legjobb helyen”

– mondta Nyíri Zoltán, a klub ügyvezető alelnöke.

Komoly erősítés a Fradinál Fotó: Csudai Sándor - Origo

Szerdán hivatalossá vált, hogy az FTC korcsolyaszakosztályában folytatja a 2018. február 22-én Phjongcshangban a magyar sport első téli olimpiai aranyérmét szerző rövidpályás férfi gyorskorcsolyaváltó két klasszisa, Liu Shaolin Sándor és öccse, Liu Shaoang. A két kiváló sportoló az MTK melegítőjét cseréli le a Ferencvároséra, miután lejárt a szerződésük a kék-fehéreknél. „Velük nem tudtak megegyezni, velünk viszont igen, ahogy a szakvezetés is” – mondta el Nyíri Zoltán, hozzátéve, hogy amennyiben csak a négy élsportoló igazolt volna át az FTC-be, akkor nem jött volna létre a megállapodás.

– kezdte Liu Shaolin Sándor, aki elmondta, hogy újabb motivációt ad neki az FTC-hez tartozás. – Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogjuk magunkat érezni, és további sikereket szállíthatunk a klubnak. Nem a Fradi keresett meg bennünket, hanem mi őket” – mondta Shaolin, aki egy Groupama Arénában rendezett focimeccsen „szeretett bele” a Fradiba.

„Ahogy az olimpia után is mondtam, az aranyérem nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete. És a Ferencvárosba igazolásunk is valaminek a kezdete, valami jónak és sikeresnek” – mondta Liu Shaoang, aki először járt a Groupama Arénában. "Ahogy beléptem azonnal megfogott a miliő, a közeg, remélem, hogy a jövőben nekem is lesznek itt olyan élményeim, mint Sanyinak" – mondta Ádó az Origónak.

Jó helyen lesznek a Fradinál: balról Bánhidi Ákos, Nyíri Zoltán két oldalán pedig Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Mindig szerettünk és szeretünk új dolgokat kipróbálni, így tudtuk, ha lejár a szerződésünk, akkor új klubban fogjuk folytatni.

– folytatta Shaoang, hozzátéve, nem riasztotta el őket, hogy a klubnak akkor még nem volt korcsolyaszakosztálya, mert látták az FTC vezetőin, hogy valóban komolyak a szándékaik. – A Fradiban nagyon sok lehetőség van, nem véletlen, hogy nem csak mi ketten, illetve négyen jöttünk át, hanem a teljes utánpótlás is, akikre itt még jobban oda tudnak figyelni, hiszen ők jelentik a sportág jövőjét" – mondta még az ifjabb Liu, örömmel nyugtázva, hogy hétről hétre egyre több fiatal van az edzéseken.

Liu Shaoang kihagyja a március 8-10. közötti szófiai világbajnokságot, miután az orvosok javaslatára nem kockáztatja, hogy sérült, jelenleg gipszben lévő keze újra megsérüljön (a drezdai világkupaverseny első napján egy esés során tört el három csont a kézfejében). Ha versenyzőként nem is lép jégre, civilben ott lesz a bolgár fővárosban.

Liu Shaoang tudja, hogy sok világbajnokságon léphet még jégre Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Ez része ennek a sportágnak, tisztában vagyok vele, így könnyel elfogadtam az orvosok tanácsát. Miután hazajöttem Drezdából, az volt az első kérdésem, hogy mikor tudok újra jégre menni, de most jobb nem kockáztatni, mert egy újabb sérülésnek ki tudja, mi lenne a vége."

„Amikor az első budapesti short track klub megalapításában részt vettem közel harminc éve, álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer Magyarország legpatinásabb klubjában dolgozhatok a sportágért” – mondta Bánhidi Ákos, aki szerint hazánkban ennél jobb helyre nem szerződhetett volna ő sem, és a tanítványai sem.

"Az, hogy a lelkemben ez hogy zajlik le, más kérdés, de szakmailag nagy különbség nem lesz az eddig végzett munkámban" – mondta az Origónak Bánhidi Ákos, aki a válogatott edzőjeként jól ismeri mindt a Liu, mind a Krueger fivéreket, az MTK-nál pedig ugyanúgy irányította az utánpótlás szakmai munkáját is, ahogy most a Ferencvárosnál fogja.

de való igaz, hogy a legjobbaknak az sem mindegy, hogy az eredményeikért cserébe milyen anyagi elismerést kapnak. De az utánpótlás tekintetében is szeretnénk továbblépni: több gyerekhez több jégidőre és több edzőre van szükség, aminek bizony anyagi vonzatai vannak."

Bánhidi Ákosra nagy munka vár a Ferencvárosnál Fotó: Csudai Sándor - Origo

Schulek Csaba, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a bajnokokon kívül további 60 gyerek cseréli az MTK-s igazolást a Fradiéra, így Budapest legnagyobb short track bázisa lesz a Népligetben. Miután az FTC a szakmai stábbal egyezett meg, szinte természetes volt, hogy a tanítványaik, szerződésük lejárta után, követik őket.

Amikor a fiúk és edzőik megkeresték a Ferencvárost, a klubnak még nem volt korcsolyaszakosztálya, viszont, mint azt Nyíri Zoltán az Origónak elmondta, már régóta ment az ötletelés, hogy "valamint kezdeni kellene a jéggel is", azaz jégkorong mellé kellene egy másik jeges szakosztály is, hogy a 2022-23-ra átadandó népligeti Fraidvárosban épülő jégcsarnok minél jobban ki legyen használva.

Egy ilyen megkeresésre butaság lett volna nemet mondani, mondja Nyíri Zoltán Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Az világos, hogy a fiúk megkeresése katalizátorként lépett be, amivel új lendületet kaphat ez a történet" – mondta Nyíri, hangsúlyozva, hogy az élsportolók nem csak kirakatemberek lesznek, éppen azért kötötték ki az utánpótlás áthozatalát, hogy hosszútávú sikerek alapjait tehessék le, azzal együtt, hogy az olimpiai bajnokok érkezése tovább emeli a klub fényét. "Fontos volt, hogy két olimpiai bajnok kopogott be,

De nem csak szép kirakatot szeretnénk, azt akarjuk, hogy, aki most ide jön, hogy elkezdje ezt a sportágat, az tíz-tizenöt év múlva Fradi-nevelésű korcsolyázóként legyen olyan sikeres, mint a most hozzánk igazoló bajnokok."

Az élsportolók 2022 tavaszáig, a pekingi téli olimpia utánig szóló szerződésében nincs lefektetve eredményességi elvárás, csak egy meghosszabbítási opció. "Ha beleülnek a mostani eredményekbe, és nem úgy szerepelnek, ahogy az tőlük elvárható, akkor a szerződés lejártakor elgondolkozunk a hogyan továbbról. De ismerve a motivációjukat, a saját magukkal szembeni maximalizmusukat és látva a szemükben a tüzet, biztos vagyok benne, hogy ezzel nem lesz probléma."

Liu Shaolin Sándor (1995. november 20.)
sportág: rövidpályás gyorskorcsolya
legjobb eredményei: olimpiai bajnok (2018), világbajnok (2016, 500 méter), 3x vb-ezüstérmes, 4x Európa-bajnok, 9x Eb-ezüstérmes, 2x Eb-bronzérmes. A sportág eddigi első és egyetlen magyar világbajnoka, sorozatban nyert 22 világkupa-érme rekord a szakág történelmében.

Liu Shaoang (1998. március 13.)
sportág: rövidpályás gyorskorcsolya
legjobb eredményei: olimpiai bajnok (2018), 3x vb-ezüstérmes, 2x vb-bronzérmes, 2x Európa-bajnok, 6x Eb-ezüstérmes, 2x Eb-bronzérmes

John-Henry Krueger (1995. március 27.)
sportága: rövidpályás gyorskorcsolya
legjobb eredménye: olimpiai ezüstérmes (2018, 1000 méter)

Cole Krueger (1991. augusztus 22.)
sportága: rövidpályás gyorskorcsolya