Vágólapra másolva!
Hosszas huzavona után hétfő estére végre eldőlt: a Tennessee államban fekvő Memphisben rendezik meg június 8-án az óriási érdeklődéssel várt Lennox Lewis-Mike Tyson nehézsúlyú ökölvívó világbajnoki címmérkőzést.

A Secondsout.com szerint az IBF-ökölvívó-szervezet által szabott határidő utolsó napján, azaz hétfőn végre megszületett a végleges megállapodás Lewis-Tyson nehézsúlyú címmérkőzés helyszínére és időpontjára vonatkozóan. Eszerint az ellenfelek június 8-án Memphisben csapnak össze.

A megegyezést talán egyedül Chis Byrd sajnálja, hiszen a szupermérkőzés meghiúsulása esetén az IBF hivatalos kihívójaként ő léphetett volna kötelek közé Lewisszal a a WBC- és IBF-szervezetek övéért.

Lewis és Tyson ütközetét eredetileg április 6-ra, Las Vegasba tervezték, de ez meghiúsult, mert az esemény New York-i sajtótájékoztatóján Tyson botrányosan viselkedett, s állítólag megharapta leendő ellenfelét. Ezután több amerikai állam is megtagadta tőle a versenyzői engedély kiadását. Ezután világszerte több város is bejelentkezett, hogy megrendezze a mérkőzést, ám a szervezők mindent elkövettek azért, hogy az Egyesült Államokban legyen a csata, és ez a törekvésük sikerrel járt. A Showtime televíziós állomás már korábban garantálta a profi ökölvívás történetének legdrágább - egyes hírek szerint 100 millió dollár összdíjazású - összecsapásának 12,5 millió dolláros közvetítési díját.

Lennox Lewist és Mike Tysont figyelmeztették, hogy a mérkőzésük előtt ne jelenjenek meg közösen olyan rendezvényen, amelyen hasonló inzultus fordulhat elő, mint a januári sajtótájékoztatón. Jose Sulaiman, a WBC-szervezet elnöke felszólította a két fél mérkőzésszervezőit, hogy feleiket tartsák távol egymástól. A WBC első embere elmondta: nem lesz toleráns a New York-ihoz hasonló atrocitással szemben: "Legyenek úriemberek, kerüljék a személyes találkozót a meccsükig. Amelyik fél ezt megszegi, az pénzbüntetést kap."

A jövőben a kényes szituációkban is hasonló módon járna el a szervezet. Sulaiman is kapott egy pár pofont januárban: "Engem is megtámadtak, inzultáltak, s ez borzalmas volt a számomra." Stacey McKinley, Tyson trénere elmondta Mike várja már a meccset, szerinte addig semmi baj nem lesz a bokszolóval: "Aláírtuk a szerződést, most már csak a boksszal törődünk. Tyson ezen a héten Hawaii-ra utazik, s újra elkezdi a munkát. Frank Maloney, Lewis korábbi menedzsere cirkusznak minősítette a két bokszoló találkozóját: "Túl későn jön össze ez a meccs. Évekkel ezelőtt kellett volna találkozniuk a ringben. Mindketten öregek már, túl a zeniten. Gyanítom, a nézők sem a meccsre váltanak jegyet, hanem cirkuszra számítanak, hogyan szegi meg a szabályokat a kötelek között Tyson."