John Ruiz, a Bokszvilágszövetség (WBA) nehézsúlyú világbajnoka "nyerte" a James Toney elleni első felvonást, miután négy kilóval nehezebbnek bizonyult szombati összecsapásuk magyar idő szerint péntek hajnali mérlegelésén, a New York-i Madison Square Gardenben. A nagy érdeklődéssel várt találkozó előtt a 33 éves amerikai címvédő 108 kg-ot, míg honfitársa 104 kilót nyomott a mérlegen.
Irány a Szofterbázis!
Ruiz (41 győzelem, 5 vereség, 1 döntetlen) először 2001 márciusában szerezte meg a WBA koronáját, miután legyőzte Evander Holyfieldet. Két évvel később azonban elvesztette azt Roy Jones Jr.-ral szemben, s ezzel boksztörténelmi esemény részesévé vált, hiszen ellenfele Bob Fitzsimmons után a második olyan öklözővé lépett elő, aki középsúlyban, félnehézsúlyban és nehézsúlyban is a csúcsra tudott jutni.
A koronáját 2003 decemberében - igaz, nem Jones, hanem egy másik honfitárs, Hasim Rahman ellen - visszaszerző bokszoló kétszer védte meg eddig címét, de idén még nem lépett szorítóba.
A mostani találkozó annyiban mindenképpen hasonlít a Jones elleni meccshez, hogy Ruiznak ezúttal is egy volt középsúlyú világbajnokkal szemben kell bizonyítania, ám Toney statikusabb stílusa talán jobban fekszik neki, mint Roy Jonesé, aki rengeteget mozgott a ringben.
A nyers modoráról is ismert 36 éves Toney (68 győzelem/4 vereség/2 döntetlen) a középsúly mellett a nagyközépsúlyban és a cirkálósúlyban is eljutott a vb-címig, ám félnehézsúlyban rangos szervezetnél ugyanez nem sikerült neki.
(MTI)
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?