Vágólapra másolva!
Százezer ember gyűlt össze a horvátországi Splitben Goran Ivanisevic tiszteletére. A wimbledoni tenisztornán férfi egyéniben diadalmaskodó sportolót közel annyian várták a dalmát városban, mint három évvel ezelőtt a világbajnoki bronzérmes labdarúgó-válogatottat. Ivanisevic kijelentette: jövőre megpróbálja megvédeni címét.

"Ahonnan én jöttem, ott nagyon temperamentumosak az emberek" - mondta még a londoni sajtótájékoztatón. Akkor úgy vélte, legalább húszezren várják majd szűkebb otthonában, ám az ötszörös "túlerő" őt is nagyon meglepte.

"A köztársasági elnök és a miniszterelnök is felhívott, mindketten gratuláltak. Még szép, mégiscsak én vagyok a bajnok. Utoljára akkor volt ekkora ünneplés Splitben, amikor kedvenc klubom, a Hajduk bajnok lett labdarúgásban. Leszállt a gépem, körülnéztem, és nagyon ideges lettem Legalább százezren vártak! Split utcáit lezárták, hihetetlen hangulat uralkodott."

Ivanisevic úgy értékelte győzelmét, mint a már említett futball vb-bronzérem mellett a horvát sport legnagyobb sikerét.

"Még mindig nem hiszem el. Állítólag wimbledoni bajnok vagyok, de még nem ébredtem erre rá, hiszen hétfő óta nem aludtam egy percet sem. És ki tudja, mikor kerülök ágyba?"

"Jövőre ismét elmegyek Wimbledonba, hiszen címvédőként Az első mecset a centerpályán játszhatom. Különben is, most hogy klubtag lettem (a tornát az All England Club rendezi - a szerk.) és még nyakkendőt is kaptam, azt mondták: bármikor megyek, vendégül látnak egy csésze teára."

Pincési László

(SZTÁR Sport)