Anasztaszja Miszkina kétjátszmás, 59 perces mérkőzésen legyőzte Jelena Gyementyjevát a francia nyílt teniszbajnokság női döntőjében, így élete első Grand Slam-diadalát ünnepelhette a Philippe Chatrier-stadionban.
Mindent a helyszínekről!
Teniszlinkek az [origo]-nRoland Garros-linkek
Női egyes, döntő:
Anasztaszja Miszkina (orosz, 6.) - Jelena Gyementyjeva (orosz, 9.) 6:1, 6:2
A papírforma szoros csatát ígért, erre azonban teljesen rácáfolt a 27 perces első játszma. A rendkívül sokat hibázó Gyementyjeva ugyanis nem tudott lépést tartani pontosabban és bátrabban teniszező riválisával. A nagy lendülettel és magabiztosan játszó Miszkina irányította a labdameneteket, mindössze nyolc önhibája volt, míg ellenfelének 19, azaz kissé egyoldalúnak bizonyult a csata.
A második szett változást ígért, Gyementyjeva végre nyert két játékot, de ez sem hozta meg az önbizalmát. Továbbra is rendkívül pontatlanul játszott, kettőshibákat vétett, így esélye se volt arra, hogy kiegyenlítsen. Miszkina 4:2-nél újra elvette barátnője szerváját, s 55 perc elteltével már a mérkőzésért adogathatott. Gyementyjeva ugyan még szépíthetett volna, ám nem tudott élni a lehetőséggel, s ez el is eldöntötte a finálé sorsát.
A nyolcadik tornagyőzelmét ünneplő bajnok 838 500 eurót kapott sikeréért, míg a vesztes az összeg felével vigasztalódott.
Anasztaszja Miszkina: "Nagyszerű nap ez számomra, s határtalanul boldog vagyok, még akkor is, ha éppen a barátnőmet győztem le a fináléban. Életem legnagyobb álma teljesült, hogy nyerhettem a Roland Garroson."
Jelena Gyementyjeva: "Nem játszottam csúcsformában, sőt... Nagyon ideges voltam és szokatlanul sokat hibáztam. Remélem, hogy még lesz ilyen lehetőségem, nem ez volt az utolsó Grand Slam-döntőm, s akkor már élni tudok vele."
Férfi páros, döntő:
Malisse, O. Rochus (belga) - Llodra, Santoro (francia, 6.) 7:5, 7:5
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?