Szvetlana Kuznyecova 6:3, 7:5-re legyőzte Jelena Gyementyijevát az amerikai nyílt teniszbajnokság, a US Open orosz házidöntőjében.

Forrás: MTISzvetlana Kuznyecova, az új női bajnok
A mindössze 19 éves és még fogszabályzót viselő Kuznyecova káprázatosan játszott, főleg kiváló tenyereseivel szerezte pontjait. A kisebb lábsérüléssel bajlódó honfitársa a második szettben ugyan kétszer elvette adogatását, de amikor ő szervált, kritikus pillanatokban kettős hibákat ejtett. "Nagyon-nagyon ideges voltam, de aztán mondogattam magamban, muszáj jónak lennem. Az orosz teniszezők újabb szép nappal ajándékozták meg szurkolóikat" - mondta a kilencedik helyen kiemelt Kuznyacova, aki ezt megelőzően egyetlen nagy tornán sem jutott túl a negyeddöntőn.
Ebben az idényben nagyon feltörtek az orosz hölgyek, akik májusig egyetlen Grand Slam-viadalon sem tudtak diadalmaskodni. Aztán Párizsban - akár csak most a US Openen - orosz döntő volt, s Anasztaszja Miszkina 6:1, 6:2-re legyőzte Gyementyijevát. Wimbledonban Marija Sarapova ütötte ki a korábbi világelső Serena Williamst, majd most Kuznyecova ért a csúcsra. A javulást is jelzi, hogy a világranglista első tíz helyezettje közül immár öt orosz.
Utoljára 1979-ben fordult elő, hogy egy országból három nő nyerjen GS-tornán, akkor az amerikaiak hengereltek: Ausztráliában Barbara Jordan, Franciaországban Chris Evert, a US Openen pedig Tracy Austin győzött. A mostani döntőn megemlékeztek a három évvel ezelőtti egyesült államokbeli terrortámadás áldozatairól is, s ezért a Flushing Meadows-i teniszközpontban félárbocon lengett az amerikai zászló.
Az első helyen kiemelt Virginia Ruano Pascual, Paola Suarez spanyol, argentin duó nyerte a női párost, miután a döntőben két játszmában legyőzte a másodikként rangsorolt Szvetlana Kuznyecova, Jelena Lihovceva orosz kettőst.
női egyes, döntő:
Kuznyecova (orosz, 9.) - Gyementyijeva (orosz, 6.) 6:3, 7:5
női páros, döntő:
Virginia Ruano Pascual, Paola Suarez (spanyol, argentin, 1.) - Szvetlana Kuznyecova, Jelena Lihovceva (orosz, 2.) 6:4, 7:5
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?