Vágólapra másolva!
Mandula Petra sima két játszmában vereséget szenvedett a spanyol Anabel Medina Garriguestől, ezzel az első fordulóban búcsúzott a francia nyílt teniszbajnokságon.

Mandula Petra a selejtezőben három mérkőzést nyerve küzdötte fel magát a főtáblára, ahol egyetlen magyarként szerepelt. Ellenfele a spanyol Medina Garrigues volt, aki 34. helyen áll a világranglistán, és aki az első játszmát 21 perc alatt 6:0-ra nyerte.

Mandula a második szettben sem tudta megszorítani Medina Garriguest, igaz, egy gémet azért sikerült nyernie, de végül 46 perc után kénytelen volt gratulálni a spanyolnak. A magyar teniszezőt a mérkőzés közben sérülések is kínozták, a derekát és a vállát is fájlalta.

A statisztika árulkodó adatokat mutat: Mandula harmincnyolc ki nem kényszerített hibát vétett, Medina Garrigues ötöt, a magyar játékos három bréklabdájából egyet sem tudott értékesíteni, a spanyolnak nyolcszor volt lehetősége, és ötször el is vette Petra adogatását, összesen pedig több mint kétszer annyi pontot szerzett (57), mint Mandula (28).

Az esélyesek közül Kuznyecova könnyen, Henin-Hardenne és Sarapova nyögvenyelősen jutott tovább, a férfiaknál Szafin elvesztett egy játszmát, de ez is belefért Sluiter ellen, a tizenharmadik kiemelt Ljubicic azonban kikapott Puertától. Andre Agassi Mandula Petrához hasonlóan sérüléssel küszködött, ez meg is látszott az utolsó két játszmában, ahol mindössze egy gémet fogott a finn Nieminen ellen.

A háromszoros Garros-győztes Gustavo Kuerten (1997, 2000, 2001) csak egy szettben játszott igazi tudása szerint, vagyis David Sanchez továbbjutása nem forgott veszélyben. A világranglistán jelenleg csupán 94. helyezett brazil április elején hét hónapos szünet után, Valenciában tért vissza, és egy meccset nyert, majd Monte-Carlóban és Rómában már az első körben búcsúzott, és Hamburgban is csak egy találkozót nyert. A volt világelső szeptemberben csípőműtéten esett át. Kuertenhez hasonlóan a 2002-ben bajnok Albert Costa is befejezte szereplését, a világranglista 72. helyén álló spanyol teniszező szettet sem nyert.

Női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Smashnova (izraeli) - Jankovic (szerb-montenegrói, 15.) 6:0, 6:3
Golovin (francia, 17.) - Osterloh (amerikai) 6:0, 6:2
Schiavone (olasz, 22.) - Cseng (Zheng, kínai) 6:3, 3:6, 6:4
Vaidisova (cseh) - Safarova (cseh) 4:6, 6:0, 6:4
Ruano Pascual (spanyol) - Jakimova (fehérorosz) 6:4, 7:6 (9-7)
Grönefeld (német) - Vinci (olasz) 7:5, 1:6, 6:4
An. Serra-Zanetti (olasz) - Weinga:rtner (német) 6:2, 6:4
Peer (izraeli) - Bartoli (francia, 28.) 6:4, 6:3
Cornet (francia) - Zsidkova (orosz) 7:6 (7-4), 6:3
Peschke (cseh) - Randriantefy (madagaszkári) 6:1, 6:0
Medina Garrigues (spanyol) - Mandula Petra 6:0, 6:1
Sarapova (orosz) - Linyeckaja (orosz) 6:7 (3-7), 6:2, 6:4
Kuznyecova (orosz, 6.) - Johansson (francia) 6:1, 6:1
Petrova (orosz, 7.) - Washington (amerikai) 6:4, 6:2
Henin-Hardenne (belga, 10.) - Martinez (spanyol) 6:0, 4:6, 6:4
Bovina (orosz, 12.) - Vento-Kabchi (venezuelai) 6:0, 6:3
Llagostera (spanyol) - Szugijama (japán, 23.) 6:3, 4:6, 6:4
Maleeva (bolgár, 24.) - Fudzsivara (japán) 6:4, 6:2
Csakvetadze (orosz) -Suarez (argentin, 26.) 7:5, 1:6, 6:0
Koukalova (cseh) - Jugic-Salkic (bosnyák) 6:3, 4:6, 6:3
Beltrame (francia) - Spears (amerikai) 6:3, 6:1
Arvidsson (svéd) - Daniilidu (görög) 6:1, 7:6 (7-1)
Dulko (argentin, 30.) - Mirza (indiai) 6:3, 6:3
Garbin (olasz) - Sucha (szlovák) 6:7 (8-10), 6:1, 6:2
Stosur (ausztrál) - Talaja (horvát) 6:1, 6:2
Brandi (Puerto Ricó-i) - Fedossova (francia) 1:6, 6:3, 6:2
Benesova (cseh) - Parmentier (francia) 7:5, 6:4
Irvin (amerikai) - Pratt (ausztrál) 5:7, 6:4, 8:6

Férfi egyes, 1. forduló:
Sanchez (spanyol) - Kuerten (brazil) 6:3, 6:0, 4:6, 6:1
Spadea (amerikai) - Costa (spanyol) 6:4, 7:6 (8-6), 6:2
Roddick (amerikai, 2.) - Tsonga (francia) 6:3, 6:2, 6:4
Coria (argentin, 8.) - Carlsen (dán) 6:4, 6:2, 6:4
Canas (argentin, 9.) - Monfils (francia) 6:3, 6:1, 6:0
T. Johansson (svéd, 19.) - Draper (ausztrál) 6:7 (5-7), 6:1, 3:6, 6:0, 6:1
Acasuso (argentin) - Mirnyij (fehérorosz) 6:4, 7:6 (11-9), 6:2
Clément (francia) - Popp (német) 6:2, 6:4, 6:7 (1-7), 6:2
Saretta (brazil) - Rusedski (brit) 6:2, 7:6 (9-7), 6:3
Djokovic (szerb-montenegrói) - Ginepri (amerikai) 6:0, 6:0, 6:3
Guccione (ausztrál) - Ventura (spanyol) 6:3, 2:6, 6:1, 3:6, 6:2
Montanes (spanyol) - Szargszjan (örmény) 6:1, 6:4, 6:0
Szafin (orosz, 3.) - Sluiter (holland) 6:1, 4:6, 6:4, 6:2
Nieminen (finn) - Agassi (amerikai, 6.) 7:5, 4:6, 6:7 (6-8), 6:1, 6:0
Davigyenko (orosz, 12.) - Tuksar (horvát) 6:2, 6:4, 6:3
Ferrero (spanyol, 32.) - Beck (szlovák) 6:4, 6:3, 6:3
Vliegen (belga) - Dupuis (francia) 6:4, 6:1, 6:2
Dlouhy (cseh) - Enqvist (svéd) 6:2, 7:6 (7-3), 6:1
Norman (belga) - Lisnard (francia) 6:1, 6:1, 6:4
Andrejev (orosz) - Björkman (svéd) 2:6, 6:2, 6:2, 7:5
Mathieu (francia) - F. Lopez (spanyol) 6:2, 6:0, 6:7 (5-7), 6:4
Hernych (cseh) - Santoro (francia) 7:6 (7-4), 3:6, 6:1, 4:6, 6:4
Puerta (argentin) - Ljubicic (horvát, 13.) 7:5, 7:5, 6:2
Juzsnyij (orosz, 29.) - Müller (luxemburgi) 6:4, 6:1, 6:0
Melzer (osztrák) - Arthurs (ausztrál) 6:4, 6:2, 7:6 (7-4)
Kiefer (német, 28.) - Karlovic (horvát) 6:3, 6:3, 6:4
Lee (koreai) - Calatrava (spanyol) 6:4, 2:6, 5:7, 7:6 (7-4), 6:4
O. Rochus (belga) - Garcia-Lopez (spanyol) 7:6 (7-4), 7:5, 4:6, 6:3
Haas (német, 21.) - Mayer (német) 6:1, 6:2, 6:4
Robredo (spanyol, 15.) - Luczak (ausztrál) 4:6, 6:3, 6:3, 6:3