Társoldalunk:

Az RTL Klubon a Forma-1

Kihirdették a Forma-1-es világbajnokság 2002-2006-os futamainak magyarországi tévéközvetítésére kiírt pályázat eredményét: a győztes az RTL Klub lett.

A határidő lejártáig ketten - a Magyar Televízió és az RTL Klub - nyújtották be jelentkezésüket.

Az értékelés szerint mindketten kiemelkedő színvonalon teljesítették a feltételeket, s pályázataik elbírálását követően dőlt el, hogy a 2002-től 2006-ig tartó öt esztendőben a Forma-1-es világbajnokság eseményeit Magyarországon az RTL Klub közvetíti.

"A Formula One Management Ltd. (FOM) és a Hungaroring Sport Rt. között a televíziós közvetítésekről szóló eddig érvényes megállapodás ebben az évben lejár, ezért írt ki utóbbi - a FOM-mal együttműködve és az idevonatkozó előírásait figyelembe véve (egyebek mellett azt, hogy csak országos földi sugárzású televízió közvetítheti az F-1-es világbajnoki futamokat) - meghívásos pályázatot a 2002-2006-ig tartó időszakra, azon televíziók között, amelyek a fenti feltételeknek megfelelnek (Magyar Televízió, RTL Klub, TV2)" - fogalmazott a Hungaroring Rt. hivatalos kommünikéjében Palik László elnök-vezérigazgató.

Juni György, a Telesport főszerkesztője szerint, amit az MTV jelenlegi helyzete megenged, azt "bevállalta" a 2002-2006-os Forma-1-es futamok magyarországi közvetítésére kiírt pályázatban.

"Természetesen nem lehet jó kedvem, ha arra gondolok, hogy az MTV 16 év után elveszítette az egyik legjelentősebb  sportesemény hazai közvetítési jogát" - mondta Juni. "Ha valaki a jövőben más magyar csatornán Forma-1-es versenyt lát, gondoljon arra, hogy az MTV 1986-ban a semmiből kezdte el ezt a munkát. Nem feladatom minősíteni az RTL Klub pályázatát, hiszen nem ismerem. Mi a jelenlegi gazdasági helyzetben, a rendelkezésre álló humán és technikai erőforrás szintjén azt vállaltuk a pályázatban, amit tudunk teljesíteni."

Az MTV továbbra is tárgyalásokat folytat a német Kirch-csoporttal a jövő évi japán-koreai közös rendezésű labdarúgó világbajnokság közvetítéséről, ezeket a megbeszéléseket Juni bíztatónak nevezte.

"Szeretnénk még egy kicsit faragni abból az árból, amely már korábban ismertté vált. Tudomásul kell venni, hogy az MTV vezetősége nagyon nehéz helyzetben van, hiszen könnyen tönkre mehet a cég, ha anyagilag túlvállalja magát. Ezért elsősorban az a kérdés, hogy sikerül-e megtalálni az egymilliárd forint körüli összeg fedezetét."

Palik László elmondta: "Az RTL-csoport nagy tapasztalatait, s a pályázat kiírásába beépített aprólékos feltételeket figyelembe véve maximális garanciát látok arra, hogy a Magyar Nagydíjak a korábbi, elismerten magas színvonalon kerülnek közvetítésre."

Arra a kérdésre, hogy mi döntött a két pályázó, a sportközvetítések terén eddig nem nagyon jeleskedő RTL Klub (néhány válogatott futballmeccs és Kovács "Kokó" István profi bokszmeccsei jelentettek kivételt) és az MTV között, azt válaszolta: sok minden, így a pénzügyi paraméterek is. Pontos összeget, üzleti titokra való hivatkozással, nem közölt, de megjegyezte: "Ugyanúgy, mint a vb-futamok rendezésének jogdíja, a tévés jogdíjak is folyamatosan emelkedtek eddig is, s emelkednek a jövőben is."

Sokaknak feltünt, hogy vasárnap megszakadt egy folyamat, s Palik nem szerepelt kommentátorként a monzai Olasz Nagydíj közvetítése során. Ezzel kapcsolatban csak annyit mondott: erről nem ő illetékes nyilatkozni, az MTV eltekintett a foglalkoztatásától. Az új jogtulajdonossal egyelőre nem tárgyalt, így nem tudja, hogy közvetít-e még valaha is Forma-1-es futamot.

Szabó Stein Imre, az RTL Klub kommunikációs igazgatója még nem tudott részletekkel szolgálni a Forma-1-es futamok magyarországi közvetítéséről, amelynek jogát 2002-től 2006-ig a kereskedelmi csatorna nyerte el. "Tenderről lévén szó, mi is csak ma értesültünk a pályázat eredményéről" - mondta Szabó Stein. "Komoly előkészületeket ezért eddig nem is tettünk. Technikai szempontból nagy a kihívás, de a profibokszmérkőzések és a Magyarország-Olaszország labdarúgó világbajnoki selejtező közvetítése során már bizonyítottuk, hogy meg tudunk birkózni hasonló nagyságrendű feladatokkal. A Forma-1-es futamok alapvetően meghatározzák majd a jövőben az RTL Klub műsorstruktúráját."

Korábban: