Vágólapra másolva!
Elképesztő izgalmakat hozott a Forma-1-es világbajnokság harmadik futama, az interlagosi Brazil Nagydíj: a szakadó eső miatt hozzávetőlegesen tízpercenként történt súlyos baleset, a safety car állandó vendége volt a pályának. Az elméletileg 71 körös futamot nem is sikerült befejezni, az 55. körben ugyanis Fernando Alonso súlyos balesetet szenvedett, telibe kapta Mark Webber autójának leszakadt kerekét. Úgy nézett ki, Giancarlo Fisichella nyerte a flúgos futamot, percekkel később azonban érkezett a hivatalos döntés: Kimi Räikkönen állhat fel a dobogó tetejére, a sokkot kapott Alonso pedig balesete ellenére is harmadik lett, igaz, magára a dobogóra nem tudott felállni.
Forrás: MTI
Barrichello és Räikkönen csatája egymással és a vizes aszfalttal
Fotó: MTI




Képgaléria az F1-es brazil roncsderbiről/sport/f-1/20030407kepgaleria.html

Összesen négyszer volt szükség a safety carra, ötödször már késve érkezett. Történt, hogy az 55. körben Mark Webber a célegyenes bejáratánál besokallt, hatalmas sebességgel a falnak csapódott, s darabokra törte autóját. A pálya leszakadt alkatrészekkel lett tele, s ezt már későn vette észre Fernando Alonso: a fiatal spanyol telibe kapta a Jaguar egyik leszakadt kerekét, s óriásit bukott. Autójából ugyan saját lábán szállt ki, később mégis kórházba kellett szállítani: sokkot kapott a Renault versenyzője.

A Forma-1-es világbajnokság állása/sport/f-1/20030323aforma1es.htmlTippelj!http://www.tippelj.huAzoknak, akik kedvelik Kimi Räikkönenthttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=29034

A sors furcsa fintoraként mégis harmadik lett, a végelszámolásnál ugyanis az 53. kör végén érvényes sorrendet vették figyelembe. Így hiába hitte magát győztesnek a leintés pillanatában első Giancarlo Fisichella, Kimi Räikkönen ölébe hullt a győzelem. Hogy megérdemelten, avagy sem, az más lapokra tartozik, egy azonban tény: a fiatal finn zsinórban második győzelmét aratta, a McLaren pedig háromból három futamot nyert meg 2003-ban.

Ennek a diadalnak azonban senki sem tudott felhőtlenül örülni.

***

Sokáig kétséges volt, hogy meg lehet-e rendezni a Brazil Nagydíjat, helyi idő szerint reggel óta ugyanis folyamatosan szakadt az eső Interlagosban. A rossz időjárás miatt a múltban már kétszer félbe kellett szakítani a brazil futamot: 1974-ben a 40-ből csak 32 kört teljesítettek az indulók, 1981-ben pedig Jacarepaguában egy körrel a vége előtt leintették a versenyt, mert lejárt a kétórás limitidő.

A Brazil Nagydíjhoz kapcsolódó hír még, hogy az FIA engedélyezte a motorcserét a finn Kimi Räikkönen autójában (az idén életbe lépett szabályok szerint a szombati időmérő edzést követően csak akkor lehet módosítani a kocsin, ha azon kijavíthatatlan rendellenességet fedeznek fel). A wokingi istálló jelezte, a pontversenyt vezető Räikkönen motorja megrepedt, a nemzetközi szövetség pedig helyt adott a McLaren beadványának.

A szervezők hét órakor úgy határoztak, nem kockáztatnak, a versenyzők érdekében negyed órával elhalasztották a startot. Tették mindezt annak érdekében, hogy a nézők hagyományos rajtot láthassanak, s ne a safety car felvezetésével kezdődjön a futam (ez végül nem jött be, a biztonsági autó vezényelte le a startot). Kiderült, Jacques Villeneuve is engedélyt kapott egy motorcserére, Ralph Firman autója pedig nem bírta a zord időjárást, s le kellett tolni a pályáról. Jos Verstappen is (tele tankolt) tartalékautójával vágott neki a versenynek, a holland Antonio Pizzonia és Heinz-Harald Frentzen társaságában a depóból lódult a többiek után.

Negyed nyolckor tehát elkezdődött a futam, s bizony indokolt volt a szervezők óvatossága: az autók annyi vizet vertek fel, hogy gyakorlatilag semmit sem lehetett látni. Olivier Panis már az első kör után meglátogatta szerelőit, s némi üzemanyagot töltetett autójába, a többiek mindeközben "öreguras" tempóban autóztak a safety car nyomában. A szombati időmérőn kialakult sorrend (Barrichello, Coulthard, Webber, Räikkönen, Trulli, R. Schumacher, M. Schumacher, Fisichella) természetesen nem változott, nem változhatott. Négy kör után a versenyvonal kicsit felszáradt, s az eső is alábbhagyott: a biztonsági autó ennek ellenére még a pályán maradt, s nem tűnt úgy, mintha egyhamar távozni szeretne.

Forrás: MTI
Schumi ezt az akadályt vette, amúgy kár volt Brazíliába utaznia
Fotó: MTI










Ha ez így megy tovább, a safety car nyeri a versenythttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=53677Futamokról vitázva (beszólhatsz, de vigyázva!)http://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=53598

A 33. körben Jenson Buttonnak is vesztét okozta az a kanyar, ahol korábban egyszerre hárman (köztük M. Schumacher) is elszálltak, emiatt - immáron sokadszor - pályára küldték a safety cart. Mark Webber beugrott a boxba kereket cserélni, így az élen Coulthard, Barrichello, R. Schumacher, Alonso, Räikkönen, Fisichella, Trulli, Frentzen sorrend alakult ki, összesen 11-en voltak ekkor versenyben.

A 37. fordulónak ismét a biztonsági autó nélkül vághattak neki a pilóták, komoly változások ezúttal - kivételesen - nem történtek. Alonso ugyan szorongatta kicsit Ralf Schumachert, arra azonban nem volt esélye, hogy megelőzze a németet. Meg is kapta emiatt méltó "büntetését", egy körrel később Räikkönen elment mellette. A finn aztán ugyanazzal a lendülettel Ralf Schumachert is elkapta, így felnyomult a harmadik helyre, s üldözőbe vette Barrichellót.

Idővel Alonso próbálkozásai is sikerrel jártak, s külső íven megelőzte a Williams német versenyzőjét. Az élen eközben Coulthard és Barrichello felváltva autózták a leggyorsabb köröket, hol a skót, hol a brazil neve állt az időlista élén. Alonso nem sokáig örülhetett negyedik helyének, a versenybíróság ugyanis megbüntette: mivel sárga zászló alatt előzött, át kellett hajtania 80-nal a boxutcán.

A 45. körben szinte felrobbant az interlagosi versenypálya: a célegyenes végén Coulthard elfékezte magát, a Ferrari brazilja pedig átvette az első helyett. Még a 44. fordulóban Mark Webber is bemutatott egy piruettet, csodálatos vezetői tudásról tanúbizonyságot téve azonban megfogta autóját, s folytatni tudta a versenyt. Barrichello, Coulthard, Räikkönen, R. Schumacher, Fisichella, Trulli volt ekkor az első hat sorrendje, igaz, csak három kör erejéig...

Barrichello mindösszesen eddig élvezhette, hogy hazai közönség előtt vezet egy Forma-1-es futamot, utolérte szokásos balszerencséje: Ferrarija egész egyszerűen felmondta a szolgálatot, s kénytelen volt leparkolni a füvön. Feltehetően a hidraulika vagy elektronika ment tönkre, mindenesetre újra Coulthard állt az élre, s a másik McLaren, azaz Räikkönen foglalta el a második helyet. A harmadik pozícióban R. Schumacher, a negyedikben Giancarlo Fisichella autózott ekkor, míg a német ki nem ugrott kereket cserélni: Fisichella ily módon harmadik, Alonso pedig negyedik lett.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Az 54. körben Kimi Räikkönnen állt az élre, ugyanis az éllovas Coulthard is meglátogatta szerelőit: a skót a negyedik helyre tért vissza. Nem sokkal később a finn az egyik kanyarban megcsúszott, így Giancarlo Fisichella ölébe hullt az első hely, mint később kiderült, csak átmenetileg. Mivel túlontúl sokáig maradt safety car nélkül a verseny, egész egyszerűen elszabadult a pokol: a célegyenes bejáratában Mark Webber hatalmasat bukott, s ripityára törte autóját. Ugyan a pályára küldték a biztonsági autót, már késő volt: érkezett Alonso, s teljes gázzal belerohant a pálya közepén terpeszkedő, egyik leszakadt kerékbe. Csoda, hogy a spanyol életben maradt (hosszú percekig ápolták a pálya szélén, majd mentőautóval vitték el), a szervezőknek elege is lett a versenyből: piros zászlóval véget vetettek a futamnak, így Giancarlo Fisichella nyerte a flúgos futamot - gondoltuk egy ideig. A boxutcában - amolyan slusszpoénként - az ő autója is lángra kapott, már ez a mozzanat több mint hihetetlenné tette, ami ezen a vasárnapon Interlagosban történt. Úgy tűnt tehát, a Jordan győzelemmel ünnepelheti 200. Forma-1-es futamát, a sors azonban még tartogatott egy meglepetést: mivel a futamnak az 55. körben vetettek véget, a 53. kör végén érvényes sorrendet fogadták el hivatalos végeredménynek. A szabályok ugyanis kimondják, hogy félbeszakított verseny esetében a két körrel korábbi állást kell figyelembe venni. Így tehát Räikkönen nyert, Fisichella második, a balesetet szenvedett (emiatt a pálya kórházába szállított) Alonso pedig harmadik lett. Helye a dobogón üresen maradt, remekül szimbolizálva ezt a hihetetlen futamot. Negyedik Coulthard, ötödik Frentzen, hatodik Villeneuve, hetedik Webber, nyolcadik Trulli. Ennyi.

(A Nemzetközi Automobil Szövetség utólag módosította a végeredményt, s mégis Giancarlo Fisichella lett a futamgyőztes.)

Koncz Dávid