Vágólapra másolva!
Fernando Alonso, a Forma-1-es Renault-istálló pilótája kijelentette, gokartos korszakában sokkal nagyobb tehetségekkel találkozott, mint most.

Fernando Alonso az idénynyitó Ausztrál Nagydíj előtt nyilatkozott a helyi sajtónak fiatal kollégáiról, akik közül sokakat éretlennek tart még a Forma-1-es szereplésre, és néhányuknak tudásával sincs kibékülve. "Az új generáció legjobb pilótája jelenleg nem az elitkategóriában versenyez" - jelentette ki a spanyol. "Gokartos korszakomból vagy 15-20 jobb versenyzőt tudnék felsorolni kapásból, akik a mostani F1-esek nagy többségénél klasszisokkal jobbak."

Alonso, aki cseppet paradox módon maga is az új generációhoz tartozik, úgy véli, a Forma-1-be való bekerülését leginkább a szerencsének köszönheti, sok tehetséges pilótának azonban ez sohasem adatik meg. "Mázlistának érzem magam. Azt hittem, örök életemben gokartozni fogok, de szerencsém volt a szponzorokkal, a Forma-3000-ben és a Minardinál is. A mostaniak elsősorban pénzzel lépegetnek előre, a gokartot Forma-3-as autóra cserélik, s noha nem kápráztatnak el senkit, egyszer csak ott vannak a Forma-1-ben. Az igazán tehetségesek pedig maradnak, ahol voltak, mert hadilábon állnak a szerencsével (és a pénzzel)."