Társoldalunk:

Schumi visszaállította a rendet

A múlt heti monacói kiesése után Michael Schumacher ismét maga mögé utasította a mezőnyt, és nagy fölénnyel nyert az Európa Nagydíj vasárnapi indulási sorrendjéről döntő második időmérő edzésen. A német pilóta Forma-1-es pályafutása során 60. alkalommal szerezte meg az első rajthelyet. Baumgartner Zsolt a 17. helyről indul.

Gianmaria Bruni kezdte a gyakorlást, majd Baumgartner Zsolt következett, s bár az olasz versenyző volt a gyorsabb a minardisok párharcában, motorcsere miatt törölték az idejét. A faenzai istálló két versenyzőjét Nick Heidfeld, Giorgio Pantano, majd Felipe Massa is simán megelőzte, s jött az első szünet.

Christian Klien kellemes meglepetést okozott szurkolóinak, hiszen átmenetileg az élre került. Őt a Jaguar-Cosworth másik versenyzője, Mark Webber követte, akit egy pénteki szabálytalanság miatt megbüntettek, mostani idejéből 1 mp-et levonnak, ezért így az osztrák újonc, valamint Nick Heidfeld mögé került. Ezután a Monte-Carlóban győztes Jarno Trulli próbálkozott, s simán megelőzött mindenkit. Giancarlo Fisichella nem tudott kimenni a pályára, így Baumgartner mögé szorult a rajtrácson.

Cristiano da Matta, majd Olivier Panis is megfelelően teljesített, majd Juan Pablo Montoya következett. A Williams-BMW kolumbiai sztárja azonban elmaradt a várakozásoktól, lassabb volt Trullinál. Fernando Alonso sem tudta megelőzni a Renault olasz pilótáját, igaz bejött Montoya elé. Rubens Barrichello teljesítménye nem okozott örömöt a Ferrari boxában, mert a francia istálló versenyzői mögé szorult.

Az idén sokat küszködő, s mindössze 1 pontot szerző Kimi Räikkönen az utolsó szektorban elképesztő tempót diktált, s a pálya nagy részében "összeszedett" 2 tizedes hátránya után mindössze 2 ezreddel kapott ki Trullitól. Az utolsó kvintettből Jenson Button próbálkozott először, s némi meglepetésre "csak" harmadik lett.

David Coulthard autója az első időmérés levezető körében meghibásodott, így a rajtsorrendről döntő kvalifikációt kihagyta, ezért ő is Baumgartner mögé került. Ralf Schumacher csalódást keltő teljesítményt nyújtott, hatszoros világbajnok testvére, Michael viszont elkápráztatta a közönséget. A Ferrari klasszisa óriási fölénnyel került az élre. Szato Takuma nem veszélyeztette Michael Schumacher pozícióját, a többieket azonban megelőzte.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK