Vágólapra másolva!
Michael Schumacher idei 11. futamát is megnyerte hazai közönség előtt, a hatszoros világbajnok rajt-cél győzelmet aratott a Német Nagydíjon. Mögötte nagy csata dúlt a második helyért, Jenson Button és Fernando Alonso sokáig emlékezetes párharcot produkált (az angol nyert). Negyedik David Coulthard, ötödik Juan Pablo Montoya lett, Baumgartner Zsoltot négy kör hátránnyal a 16. helyen intették le.

Michael Schumacher egyszerűen verhetetlen. A hatszoros (vagyis gyakorlatilag hétszeres) világbajnok a Német Nagydíjon is úgy verte el a mezőnyt, ahogy akarta, megszorítani sem tudta senki. Első helyét csak időlegesen, a kerékcserék során kellett másnak átadnia, nyugodt tempóban autózta végig a Panis lefulladása miatt 66 körösre redukált versenytávot.

Azért szokás szerint volt egy kis mázlija is, hiszen legnagyobb ellenfele, Kimi Räikkönen idő előtt kényszerült kiállni. Pontosabban kivágódni, a célegyenes végén ugyanis elszállt hátsó vezetőszárnya, s ugyanúgy a gumifalban fejezte be a versenyt, mint tavaly. Néhány Schumacher-szurkoló nagyfokú neveletlenségről tett tanúbizonyságot, midőn ünneplésbe kezdett a csattanást látva, aminek azért súlyosabb következményei is lehetettek volna. Szerencsére nem lettek, Räikkönennek arra is maradt ereje, hogy dühében izomból a pilótafülkébe hajítsa a kormányt.

Schumacher 11-edszer nyert idén, ezzel beállította saját, 2002-es rekordját, amikor egész évben gyűjtött be ennyi diadalt. Most még csak 12 futamon vagyunk túl, hat még hátra van, azaz örök időkre megdönthetetlen rekordot állíthat fel a német. Aki mellesleg a tekintetben is jubilált, hogy Hockenheimben teljesítette zsinórban ötvenedik technikai hiba-mentes versenyét (utoljára éppen itt, 2001-ben esett ki a Ferrari meghibásodása miatt, akkor a benzinpumpa ment tönkre).

Schumacher győzelem ide vagy oda, a Német Nagydíj kifejezetten izgalmas volt, köszönhetően a hátsóbb traktusokban zajló kőkemény küzdelmeknek. Előzés itt, visszaelőzés ott, számtalan csatát láthattak a nézők. A legélvezetesebb kétségkívül a Jenson Button és Fernando Alonso között zajlott párharc volt, a két pilóta hosszú körökön keresztül nyúzta egymást, a pálya ugyanazon pontján. Végül Button győzött, s lett ezáltal második, de - mint később kiderült - Alonso Renault-jának első vezetőszárnyával gondok voltak.

Button a 13. helyről indulva lett második, zseniális taktikát dolgozott ki számára a BAR, ha nem sorolják vissza motorcseréje miatt, könnyen meglephette volna Schumachert. Mint utóbb maga is megjegyezte, élete legjobb versenyén van túl, ráadásul egy olyanon, amelynek befejező részét gyakorlatilag fél kézzel tudta le sisakjának rakoncátlankodása miatt.

Baumgartner Zsolt kihozta a Minardiból, amit lehetett, négy kör hátránnyal 16. lett, de megverte csapattársát, Gianmaria Brunit. A Forma-1 most háromhetes pihenőt tart, a pilóták legközelebb a Magyar Nagydíjon ülnek autóba augusztus 13. és 15. között.