Vágólapra másolva!
A Fiorentina anyagi helyzete nem a legrózsásabb, így a firenzei együttesnek a nyáron szinte minden épkézláb játékosát el kellett adni annak érdekében, hogy megmeneküljön a csődtől. A legnagyobb veszteségnek a kapus, Francesco Toldo távozását tartották a szurkolók, hiszen a portás az évek folyamán rengeteg pontot hozott a violáknak. Nos, úgy tűnik a Fiorentina megtalálta Toldo utódját az osztrák Alex Manninger személyében, aki az Arsenaltól kölcsönbe érkezik a klubhoz.

Fotó: Reuters
Manningernek nehéz dolga
lesz: Toldót kell pótolnia
SV Salzburg
Arsenal

Az Ágyúsok azért vették meg, hogy David Seaman kiesése esetén megfelelő kapusuk legyen, és Manninger rögtön az első idényében bizonyította, hogy érdemes volt rá költeni. Az angol válogatott portás sérülésekor remekül ugrott be, és olyan jól védett, hogy 1998 januárjában a hónap legjobb játékosának választották meg a Premier League-ben. Nem csoda: 14 bajnokiból tízen nem kapott gólt, a West Ham United elleni kupamérkőzés büntetőpárbajában pedig két tizenegyest is kivédett, jelentős szerepet vállalt tehát abban, hogy az Arsenal duplázott, vagyis a bajnokságot és az FA-kupát is megnyerte.

Seaman felépülése után azonban ismét a kispadra került, és az utóbbi időben ezt egyre nehezebben viselte. Emiatt ugyanis kikerült az osztrák válogatottból, mivel Otto Baric csak olyan focistákat hívott meg, akik állandó játéklehetőséget kapnak klubjukban. Az Ágyúsok ráadásul a nyáron hatmillió fontért leigazolták az angol válogatott Richard Wrightot, így nyilvánvalóvá vált, hogy Manningernek még a kispadon sem jut hely. Nem csoda, beleegyezett abba, hogy kölcsönadják őt a Fiorentinának, és a keddi orvosi vizsgálat után alá is írhatja szerződését.

Korábban: