Vágólapra másolva!
Véget értek a csoportküzdelmek a 17 éven aluliak világbajnokságán, és az utolsó mérkőzéseken eldőlt, hogy a legjobb nyolc között mindössze egyetlen európai ország szerepel majd, lévén Spanyolország búcsúzott. Afrikát ezzel szemben három együttes is képviseli majd, hiszen Nigéria után Mali és Burkian Faso is beverekedte magát a negyeddöntőbe.

A C csoportban még három gárdának volt esélye a továbbjutásra, amelyek közül Argentína és Spanyolország játszott egymás ellen. A couvai Ato Boldon-stadionban közel tízezren voltak kíváncsiak a meccsre, amely a torna eddigi legjobb találkozóját hozta. A dél-amerikaiak igen hamar vezetést szerzetek Colace tizenegyesével, ám a hispánoknak még a szünet előtt sikerült fordítaniuk. A második játékrészben az argentinok legnagyobb sztárja, a River Plate-ben futballozó Maximiliano López egy fantasztikus góllal egyenlített, majd elkeseredett küzdelem kezdődött a mindent eldöntő találatért. A spanyolok azonban a 62. percben Jesús kiállítása miatt megfogyatkoztak (ez nem a védő napja volt, hiszen a tizenegyest is ő hozta össze a meccs elején), és a gauchók az emberfölényt két gólban realizálták, kiejtve az Európa-bajnokot.

A csoport másik mérkőzésén Burkina Faso számára így egy döntetlen is elég volt a továbbjutáshoz, és az afrikaiak nem is erőltették meg magukat az addig pont nélkül álló omániakkal szemben. Miután megszerezték a vezetést, csak azzal foglalkoztak, hogy megőrizzék előnyüket, és bár ez nem sikerült, az 1-1-es végeredménnyel is tökéletesen elégedettek voltak.

A D betűjelű kvartettben valamivel bonyolultabb volt a helyzet, itt csak a gólarány döntött az első két hely sorsáról. Az eddig mindkét találkozóját megnyert Costa Rica ellenfele Mali volt, és az afrikaiak az első félidőben a maguk javára fordították a mérkőzését. Ebben leginkább Bakary Coulibaly vállalt tevékenyen részt, a futballista szerezte ugyanis csapata első találatát, majd az ő kapufáról kipattanó lövését segítette a hálóba Diarra. A mali gárdában egyébként három Diarra, két Bagayoko és két Coulibaly nevű futballista lépett pályára.

Ezen eredmény tudatában Paraguaynak négy góllal kellett volna megvernie a pont nélküli irániakat ahhoz, hogy megszerezze a második helyet a csoportban. A dél-amerikaiak így is kezdtek, és az első félidőben megszerezték a szükséges találatok felét. A második játékrészben aztán kiállították az iráni Kabeit, majd Jara elérhető közelségbe hozta a továbbjutást a paraguayiaknak, de a negyedik találat csak nem akart megérkezni: Pérez a kapufát találta el, majd rúgott egy les miatt érvénytelenített találatot. A nagy rohanásban aztán a dél-amerikaiak hátul teljesen kinyíltak, aminek eredményeképpen az emberhátrányban lévő irániak Ahmadzadeh két góljával szépíteni tudtak, szétzúzva a paraguayiak továbbjutási reményeit.

C csoport

Burkina Faso-Omán 1-1
Couva, Ato Boldon-stadion, 7000 néző
gól: Nikiema (22.), ill. Al-Hinai (33.).
Spanyolország-Argentína 2-4
Couva, Ato Boldon-stadion, 9300 néző
gól: Guillermo (23.), Senel (30.), ill. Colace (11-esből 3.), M. López (57.), Zabaleta (72.), Aguirre (83.)
kiállítva: Jesús (Spanyolország 62.).
A csoport végeredménye: 1. Argentína 7 pont, 2. Burkina Faso 5, 3. Spanyolország 3, 4. Omán 1.

D csoport

Costa Rica-Mali 0-2
Malabar, Larry Gomes-stadion, 4000 néző
gól: B. Coulibaly (20.), D. Diarra (33.)
Paraguay-Irán 3-2
Malabar, Larry Gomes-stadion, 4000 néző
gól: Pérez (19., 42.), Jara (66.), ill. Ahmadzadeh (81., 93.)
kiállítva: Kabei (Irán, 63.), Machuca (Paraguay, 95.), Asadollahi (Irán, 95.)
A csoport végeredményes: 1. Costa Rica 6 pont, 2. Mali 6, 3. Paraguay 6, 4. Irán 0.

A negyeddöntő párosítása: Brazília - Franciaország, Nigéria - Ausztrália, Argentína - Mali, Costa Rica - Burkina Faso

Korábban:

Újabb francia csatársztár a láthatáron