A barcelonai Cadena Ser rádióállomás információi szerint a Barcelona labdarúgócsapata szerződtette az ötvenkét esztendős argentin trénert, Carlos Bianchit. A spanyol klub sportigazgatója, Anton Parera egyelőre cáfolta a hírt.
Spanyolországi információk szerint elképzelhető, hogy a csapat gyengébb formája miatt már nem Carles Rexach vezetésével fejezi be az idényt a Barcelona labdarúgócsapata. A barcelonai Cadena Ser rádióállomás úgy tudja, a klub vezetése már meg is állapodott az ötvenkét esztendős argentin trénerrel, Carlos Bianchival.
A Barcelona vezetése szombat este a klub honlapján közölte, szó nincs ilyesmiről. Anton Parera klubigazgató cáfolta, hogy megállapodtak volna az egykori Boca Juniors-trénerrel és úgy értékelte, a hírnek az a célja, hogy zavart keltsen a csapaton belül.
"Minden hazugság. Beszéltem az elnökkel, aki megerősítette, nincs változás az edzői poszton. Egyelőre örülünk annak, hogy kosarasaink este legyőzték a Real Madridot, vasárnap koncentrálunk a Malaga elleni futball bajnokira, majd a Bajnokok Ligájára. Célunk, hogy megadhassuk azokat a győzelmeket szurkolóinknak, amelyeket megérdemelnek."
Bianchi eddig csak Franciaországban és Olaszországban dolgozott. Előbbiben 1984-88-ig a Reims, 1989-90-ben a Nice, majd 1990-91-ben a Paris FC-t irányította, Itáliában pedig az As Roma szakvezetője volt rövid ideig (1996-97). Utoljára 1998-2001-ig az argentin Boca Juniors trénere volt. Az 1949. április 26-án született szakvezető játékosként a Vélez Sarsfield (1967/72, majd 1980-84), a Stade Reims (1973/76, majd 1984), a Paris Saint-Germain (1977/79), valamint a Strasbourg (1979/80) csapatában fordult meg.
Pincési László
Ajánlat:
Korábban:
Fórum:
Melyik a legjobb európai fociklub?
(SZTÁR Sport)
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?