A drukkerek inzultálták az alkalmazottakat, majd berohantak a pályára és durván szidalmazták a játékosokat. Alessandro Nesta csapatkapitány ugyan megpróbált a lelkükre beszélni, de szavai hatástalanok maradtak, s végül a futballisták, valamint Alberto Zaccheroni vezetőedző bevonultak az öltözőbe. A szurkolók később megnyugodtak és helyet foglaltak a lelátón. A gyakorlás közel egyórás szünet után folytatódott. A Lazio szimpatizánsai azért szánták el magukat erre a drasztikus lépésre, mert csapatuk vasárnap 5-1-es vereséget szenvedett a városi rivális AS Romától.
Ezzel szemben Farkasok szurkolói még a mérkőzés után két nappal is ünnepelték a hatalmas diadalt: a rajongók közel két órán át táncoltak a világhírű épület környékén, többségük az ókori római katonák öltözetéhez hasonló "jelmezben". A vasárnapi rangadón Vincenzo Montella négyszer, míg Francesco Totti egyszer talált a kapuba. A bajnoki címvédő ezzel nyolc körrel a befejezés előtt ismét vezet a Serie A-ban: jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg az Intert.
A Romához kapcsolódó hír, hogy a csapat edzője, Fabio Capello azt szeretné, ha a Lazio elleni vasárnapi rangadó előtt az edzőtábort váratlanul elhagyó Gabriel Batistuta a következő szezonban is az AS Roma labdarúgója lenne. A tréner azt állítja, hogy az argentin csatár térdsérülés miatt távozott, az olasz újságok viszont úgy tudják: megsértődött, mert nem kapott helyet a kezdő tizenegyben. "Római edzősködésem alatt még egy játékos sem tagadta meg, hogy a kispadra üljön" - szögezte le Capello. "Batistuta helyében helyreigazítást követelnék azoktól, akik valótlanságokat írnak."
Batistuta a mostani idényben csak hat gólt szerzett, noha éveken át az olasz bajnokság legeredményesebb játékosai közé tartozott. A kijelentései alapján úgy tűnik, hogy Capello ragaszkodik a támadóhoz, az olasz és a spanyol lapok viszont hetek óta arról írnak, hogy nem Batistuta, hanem Capello az, aki jövőre lejáró római szerződését nem tölti ki, hanem a Barcelonához távozik. "Nem titok, hogy Capello szívesen jönne Spanyolországba, mert a világ egyik legnagyobb klubjának tartja a Barcelonát. Jelenlegi szerződése sem jelentene számára akadályt, hiszen a Milant is idő előtt hagyta el a Real Madrid kedvéért - mondta Carlos Uriarte spanyol menedzser. A tréner ugyanakkor leszögezte: "Büszke vagyok arra, hogy nincs ügynököm. Így hazudik, aki bármit is mond a nevemben. Soha sem állítottam, hogy el akarom hagyni Rómát."
Korábban:
[origo]
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?